Simon Krisztián nagyon fontos lépést tett visszatérése felé

A magyar játékos közel egy év után rúghatott ismét labdába.
Budai László 2017. január 4., szerda 11:11
A magyar játékos közel egy év után rúghatott ismét labdába.
Szerző: Budai László 2017. január 4., szerda 11:11
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Ismét jó hírről számolt be az 1860 München hivatalos honlapja. Azután, hogy az együttes magyar játékosa, Simon Krisztián november elején könnyebb futóedzéseket kezdhetett, most újabb komoly szintet lépet visszatérésében.

Az év eleji munka a Bundesliga II-es csapatnál is megkezdődött, és a magyar játékos is ott lehetett a csapat edzésén. Bár Simon főként Michael Sulzmann rehabilitációs edzővel dolgozott, azonban márciusi sérülése, tehát közel egy év után először érhetett labdába, és passzolgathatott egy keveset társaival.

Simon Krisztián először 2015 novemberében szenvedett keresztszalag-szakadást a Duisburg elleni bajnokin, majd amikor már közel járt a visszatéréshez, 2016 márciusában egy edzésen újra elszakadt a keresztszalagja.

A klub tájékoztatása szerint a labdarúgó végre jó úton van, és a megfelelő ütemben halad afelé, hogy hamarosan teljesen meggyógyuljon.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

Az első sérülés


Átigazolások
ETO
Yaakobishvili érkezhet
A spanyol másodosztályú Girona védője, Yaakobishvili Antal az ETO-nál folytathatja pályafutását. Az Újpest ajánlatára nemet mondott. (Nemzeti Sport)
Puskás Akadémia/Csákvár
Fiatal váltott klubot
Lakatos Kristóf kooperációs szerződés keretében Csákváron tűnt fel, miután kölcsön után végleg a Videotonból a Puskás Akadémiához igazolt a 18 éves védő. (FutureBallersHU)
Budafok
Támadó érkezett
NB I-es rutinnal is rendelkező támadóval erősített az NB III-ra a Budafok. Kundrák Norbert érkezett, aki az előző két idényben a Soroksár játékosa volt.
Tovább az összes átigazoláshoz