Bravúr: Dárdaiék pontot szereztek a Dortmund ellen - videó, tabella

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC a második félidő elején vezetést szerzett a bajnokságban harmadik helyen álló Borussia Dortmund ellen, ám a BVB egyenlíteni tudott - az egy pont azonban így is szép teljesítmény a berliniektől.
Csakfoci Admin 2018. január 19., péntek 22:30
A Dárdai Pál vezette Hertha BSC a második félidő elején vezetést szerzett a bajnokságban harmadik helyen álló Borussia Dortmund ellen, ám a BVB egyenlíteni tudott - az egy pont azonban így is szép teljesítmény a berliniektől.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. január 19., péntek 22:30

A Bundesliga hétvégi fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén a Dárdai Pál vezette Hertha a BVB Dortmundot látta vendégül a berlini Olimpiai Stadionban. A magyar vezetőedző együttese a tabella 11. helyén állva fogadta a 4. Borussiát, és mindkét csapatnak nagy szüksége volt a pontokra.

Az első félidő nem tartogatott sok izgalmat a nézőknek, egy-egy veszélyesebb támadáson kívül kevés eseménnyel zajlott az összecsapás. A második játékrészt remekül kezdte a Hertha, Selkének egy perc sem kellett ahhoz, hogy betaláljon (1-0). Ezt követően a Dortmund próbált magasabb fokozatra kapcsolni, aminek meg is lett az eredménye, Kagawa révén egyenlítettek a vendégek (1-1). Az eredmény már nem változott, a Dortmund ideiglenesen fellépett a dobogó harmadik fokára, a Borussia elleni egy pont azonban még jól jöhet a végelszámolásnál Dárdaiéknak.

Hertha BSC - Borussia Dortmund 1-1 (Selke 46. ill. Kagawa 71.)

FRISS TABELLA: ÍGY ÁLL A BUNDESLIGA MEZŐNYE - KATTINTS!

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz