Nevezetesen Lars Windhorst, a klub főbefektetője a Süddeutsche Zeintungnak nyilatkozott a klub mindennapjairól - beleértve a sikertelenségről - és kitért Dárdai Pál Bayern München elleni kifakadására is.
- Soha nem adom fel. Az életemben nem tettem még ilyet - kezdte a Süddeutsche Zeitungnak a 44 éves vállalkozó. majd leszögezte, mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a Hertha elérje a kitűzött célokat - Mindent megteszek azért, hogy a csapat elérje a célt, nem számít mire van szükség. Ez akár további milliós támogatást is jelenthet, mert ennek van értelme.
Az üzletember hozzátette, a sikertelenségek ellenére nincs úgynevezett "kilépési terve".
- Nem azért vettem át a Herthát, hogy eladjam - mondta a befektető, aki 2019 óta körülbelül 375 millió eurót invesztált a német fővárosi klubba, és a Hertha BSC-t tulajdonló egyik cég 66 százalékát birtokolja.
A nagybefektető - Fredi Bobic sportigazgatót követve - kemény kritikával illette a Bayern München ellen 5-0-s vereség után a lemondását is felajánlót Dárdai Pál vezetőedzőt. Mint ismert, a magyar szakember azt is megkérdőjelezte, mennyire fontos számára a munkája a berlinieknél.
- A Hertha valószínűleg régóta keres egy nagy edzőt. Pál kicsi edző, kedves edző, aki kisegít, ameddig kell. Ha ideérkezik egy nagy edző, akkor Pál rögtön visszatér az U16-os csapathoz, és csinálja tovább azt, amit korábban. nem ragaszkodom a kispadhoz, csak kisegítek. A nyáron sem arról volt szó, hogy mindenképpen maradok. Az igazolásokat pedig nem én intéztem, az nem az edző feladata - jelentette ki a korábbi magyar szövetségi kapitány, akinek a szavaira Windhorst a következőképpen reagált.
- Ez így nem megy! Játékosként azt gondolhatnám, nem is érdekli semmi! - fogalmazott az üzletember.
A berliniek vasárnap a nyáron 11 év után az élvonalba jutott és Novothny Somát is foglalkoztató Bochumnál vendégeskednek, ahol várhatóan a nemrég megszerzett Marco Richter (Augsburgból), Myziane Maolida (Nizzából) és Ishak Belfodil (a Hoffenheimtől) is a tréner rendelkezésére áll majd.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2021/09/dardai-pal-fredi-bobic-e1631109226877-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)