A Dárdai Pál vezette Hertha BSC vezetett ugyan a a Hoffenheim elleni mérkőzésen, azonban 1-1-nél emberhátrányba került, végül pedig 3-1-re kikapott. A vendégeknél Szalai Ádám az utolsó percekre állt be.
Nagy érdeklődésre tartott számot a péntek esti Hertha BSC - Hoffenheim mérkőzés a Bundesligában, hiszen Dárdai Pál ötödik helyen álló csapata a Szalai Ádámot foglalkoztató, a tabellán a forduló előtt negyedik vendégeket látta vendégül.
A magyar válogatott támadó a cserepadon kezdte a meccset, Dárdai viszont a 32. percben örülhetett, hiszen együttese vezetést szerzett. A hátralévő mintegy 60 percnyi játékidő viszont már a hoffenheimiek szája íze szerint alakult: viszonylag gyorsan egyenlítettek, majd az 58. minutumban emberelőnybe is kerültek, amit két góllal használtak ki.
A két csapat között nőtt a különbség pontszámban, a vendégek győzelmének pedig már a 88. percben becserélt Szalai Ádám is a pályán örülhetett.
Hertha BSC - Hoffenheim 1-3 (Pekarik 32. ill. Kramaric 39., 86., Süle 76.)
Átigazolások
Kecskemét
Kapós a csatár
Nem csak az NB I-ből, de a határon túlról is érdeklődnek a KTE NB II-es gólkirálya, Pálinkás Gergő iránt.
Csakfoci
Átigazolások
Itt állíthatod be, hogy a Google-kereső a legexkluzívabb átigazolási híreket az elsők között hozza - kattints, majd a bepipálás után hagyd jóvá!
Honvéd
Hangya: 1+1 év
A Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy 1+1 évvel meghosszabbította Hangya Szilveszter szerződését.