Doll bekeményített és leváltotta csapatkapitányát a súlyos vereségek után: "Ezzel segítek neki"

Játékosokat nem akar száműzni, de komoly lépésre határozta el így is magát a Hannover jelenlegi és a Ferencváros korábbi szakvezetője, aki eddigi öt meccséből négyet elveszített a Bundesligában a kiesés ellen küzdő csapatával.
Dudás Gábor 2019. március 5., kedd 17:35
Játékosokat nem akar száműzni, de komoly lépésre határozta el így is magát a Hannover jelenlegi és a Ferencváros korábbi szakvezetője, aki eddigi öt meccséből négyet elveszített a Bundesligában a kiesés ellen küzdő csapatával.
Szerző: Dudás Gábor 2019. március 5., kedd 17:35

Ahogy arról beszámoltunk, a Thomas Doll által irányított Hannovert szombaton a Stuttgart 5-1-el küldte haza a kiesési rangadón, és a német tréner finoman szólva sem volt elégedett az együttese pályán nyújtott teljesítményével - ennek hangot is adott.

A Hannover 24 forduló után a kiesést jelentő 17. helyen áll, hátránya öt pont a Bundesligában még osztályozót érő 16. pozíciótól. Zsinórban háromszor (0-3, 0-3, 1-5) kapott ki az alsó-szászországi gárda, Dollal pedig összesen egyet tudott megnyerni tavaszi meccseiből.

Az 52 éves szakember kedden fontos változást jelentette be: az eddigi csapatkapitányt, a 22 éves Waldemar Antont leváltotta és a 29 éves Marvin Bakalorznak adta a karszalagot.

- Kora reggel, nyíltan és közvetlenül elbeszélgettem Waldemar Antonnal arról a teherről, amit a csapatkapitányság jelent neki. Ne felejtsük el, hogy még csak 22 éves, sokat kell még fejlődnie. Úgy gondoljuk, ezzel segítünk neki, felszabadítjuk azzal, hogy másnak adjuk a karszalagot. Ez a döntés nem "Waldi" ellen szól, hanem a csapat érdekében - úgy láttam, neki is megkönnyebbülést jelentett. Neki most az a dolga, hogy olyan formába kerüljön, mint amilyenben az elmúlt idényben volt, hogy a Hannover szíve legyen ismét, hogy egyszer majd a Bundesliga egyik legjobbja lehessen a posztján. Mindenki megértette a döntésemet, ezt örömmel láttam. A választottam Marvin Bakalorz lett a kapitányi posztra, akinek 29 évnyi tapasztalat is a rendelkezésére áll, és jól ismeri a klubot - mondta Doll klubja hivatalos honlapjának, cáfolva közben azokat a híreket, hogy több játékost is az U23-as csapatba küldene a gyenge szereplés miatt.

- Egyértelműen nem igaz a hír. Senki sem küldtünk sehová. Ezek a hírek nem tőlem, vagy a csapatmenedzsertől származnak, egyébként sem az én stílusom a tartalékok közé száműzni az embereket - tette hozzá.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz