Nem európai klub áll nyerésre Dzsudzsák ügyében

A török lapok szerint eddig egy arab klub tett csak elfogadható ajánlatot.
Mokány Lajos 2016. július 31., vasárnap 13:54
A török lapok szerint eddig egy arab klub tett csak elfogadható ajánlatot.
Szerző: Mokány Lajos 2016. július 31., vasárnap 13:54

Az egyik helyi lap, a bursasporum.com vasárnap arról írt, hogy az arab al-Wahda FC tette eddig a legjobb ajánlatot Dzsudzsák Balázsért. A cikk szerint a Bursaspor 3,5 millió eurót szeretne érte kapni, de az arabok is ennél 400 ezer euróval kevesebbet kínáltak érte.

A cikk szerint az az opció is felmerült, hogy ingyen adnák kölcsönben a válogatott szélsőjét, ezzel jelentős bértehertől szabadulna meg a török klub, hiszen a fizetését (évi 2,3 millió euró az al-Wahda esetében) értelemszerűen már az új klubja állná.

Ez utóbbi forgatókönyvre egyébként alighanem minimális az esély, egy másik hírforrás szerint ugyanis az Olympiakosz érdeklődésénél éppen ez a buktató: kölcsönbe nem szívesen engednék, csak végleg, a görög klub azonban első lépésben csak egy szezonra szerezné meg őt.

- Tárgyalásban állunk a játékos ügyében a görög klubbal, ahogy a menedzserével is. Már tettek ajánlatot, de az nem volt meggyőző, így folytatódnak a tárgyalások. Egyelőre ennyit mondhatok erről - nyilatkozta Ali Ay a görög SDNA-nak.

Átigazolások
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
Tovább az összes átigazoláshoz