Bár a Liverpool a Barnsley ellen FA-kupa mérkőzéssel (4-1) együtt már 11 mérkőzés óta veretlen, Andy Robertson nem dől hátra, és elismerte, hogy a szezon második felében a kedden mutatott teljesítménynek is javulnia kell.
A skót védő kitért arra is, hogy Szoboszlai Dominik a szünetben kapott néhány keresetlen és komoly szót a csapattársaitól, miután egy furcsa és könnyelmű sarkazással ajándékozta meg Adam Phillipset a gólja előtt. Ugyanakkor Robertson ugyanakkor kiemelte: a magyar válogatott csapatkapitánya az idényben eddig a Liverpool egyik legjobb játékosa volt.
Az a frusztráló, hogy Dom először lefutott egy hihetetlen 60 yardos sprintet, tapsot kap a tábortól, és nem tudom, talán ettől kicsit elbízhatta magát. Most már viccelődhetünk rajta, de elfogadhatatlan, hogy egy ilyen gólt kapjunk. Dom ezt nagyon jól tudja. Az egész szezonban fantasztikus volt, most is remekül játszott. Egyszerűen kihagyott a koncentrációja és a 16-oson belül nem engedhetünk meg túl sok ilyet magunknak
- fogalmazott Robertson a This Is Anfield cikke szerint.