Csütörtökön a DVSC és a Ferencváros emlékezetes bajnokit játszott (5-4), de az FTC csatárának, Kenan Kodrónak is emlékezetes maradhat a Batman Petrolspor elleni Török Kupa-meccs.
Kenan Kodro csapata, a Gaziantep ugyanis bejutott a Török Kupa legjobb 32 csapata közé, miután 1-0-ra győzött a Batman Petrolspor (Batman itt egy majd félmiliós várost takar...) ellen.
A mérkőzés hőse pedig Fraditól kölcsönvett korábbi bosnyák válogatott csatár volt, aki a 92. percben döntötte el a találkozót, úgy, hogy a második félidő elején, csereként lépett pályára, majd a ráadásban egy elépattanó labdát vágott a kapuba.
Kodrónak ez volt a 14. tétmérkőzése a török csapatban, mióta az NB I-ből odaigazolt, és eddig két gólt, illetve egy asszisztot jegyzett (kölcsön)klubjában.
Olvastad már?
NB I: Baj volt a látásával, rossz hírek érkeztek a Fradi ellen parádézó Bárányról - egy védőre is kihagyás vár
Bejelentést tett a Loki a sérültjeiről.
Elolvasom
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.