fotó: hoto by Daniela Porcelli/Getty Images

Megnyerte a rájátszást, menesztették a volt Fradi-edzőt

Az FC Zürich hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette Ricardo Moniz vezetőedzőt.
Pék Attila 2025. május 28., szerda 9:55
fotó: hoto by Daniela Porcelli/Getty Images
Az FC Zürich hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette Ricardo Moniz vezetőedzőt.
Szerző: Pék Attila 2025. május 28., szerda 9:55

Sikertelennel könyvelte el a nemrég véget ért szezont a svájci élvonalban szereplő FC Zürich vezetősége, amely kedd délután közös megbeszélést folytatott Ricardo Moniz vezetőedzővel, amelynek végén felbontották a holland tréner szerződését.

A korábban a Ferencvárost és a Zalaegerszeget is irányító szakember 2023-ban került a Zürichez, mint a játékosok fejlesztéséért felelős szakosztály vezetője, majd az U21-es csapat, 2024-ben pedig a felnőttcsapat vezetőedzője lett. Tavaly sikerült a Konferencia Liga-selejtezőbe vezetnie a csapatot - ahol a portugál Vitoria Guimaraes ellen kiestek -, idén azonban már csak az alsóházi rájátszásban voltak érdekeltek, amelyet megnyertek.

Ennek ellenére döntött a vezetőség az edzőváltás mellett. Moniz 46 tétmérkőzésen 19 győzelmet, 9 döntetlent és 18 vereséget könyvelhetett el a Zürich kispadján.

Már most pörögnek a csapatok az átigazolási piacon. Folyamatosan frissülő rovatunkban ezúttal is mindig mindent megtalálsz - csak kattints ide és böngészd a híreket egy nap többször is.

Olvastad már?
Máris beindult a Fradi, a Puskás három játékosra vadászik, Dzsudzsák-bomba robbanhat - a keddi átigazolási hírek egy helyen
Ha napközben nem tudtad minden hírünket az oldalunkon, illetve folyamatosan frissülő rovatunkban elolvasni, akkor itt mindent megtalálsz egy helyen a nap magyar átigazolási történéseiről. Öt perc alatt átfuthatod a híreket, de ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor a linkekre kattintva a teljes sztorikat is elolvashatod!
Elolvasom
Átigazolások
Újra szövetségi kapitány lehet
Bernd Storck
Bernd Storck neve is szerepel a bangladesi szövetségi kapitányi poszt várományosainak szűkített listáján.
Bárány 2029-ig marad
Bárány Donát
2029 nyaráig meghosszabbította Bárány Donát szerződését a DVSC.
Kisvárda
Kérdéses a sorsuk
Kovács Marcell, Martin Chlumecky és Jasmin Mesanovic jövője kérdéses. A klubnak nincs hosszabbítási lehetősége, és a bizonytalan költségvetés miatt még nem tudnak tárgyalni velük. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz