Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Megvannak a Ferencváros-Ludogorec EL-mérkőzés hivatalos kezdőcsapatai. Varga Barnabás és Tóth Alex is csak a kispadon kezd.
A hullámvölgybe került és edzőváltás közben lévő Ludogorec látogat csütörtök este az Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulós mérkőzésén a Ferencvároshoz, amely három mérkőzés alatt eddig hét pontot gyűjtött.
Valamivel több mint egy órával a mérkőzés kezdete előtt az UEFA hivatalos oldalán meg is jelentek a kezdő tizenegyek, amiből kiderült, hogy Robbie Keane vezetőedző meglepetésre nem jelölte a kezdőcsapatba a remek formában lévő Varga Barnabást.
A hivatalos kezdőcsapatok
Ferencváros: Dibusz – Cissé, Raemaekers, Szalai – Makreckis, Keita, Kanichowsky, Zachariassen, Cadu – Pesic, Yusuf.
Ludogorec: Padt – Son, Verdon, Almeida, Nedyalkov – Naressi, Stanic, Duarte – Marcus, Kaloc, Vidal.
Olvastad már?
Itt a nagy Fradi-Ludogorec kvíz! Mindent tudsz erről a párharcól?
A közelmúltban többször összecsapott egymással a két csapat, és akad egy játékos, aki mindkét klubban megfordult. Kvízre fel!
Elolvasom
Átigazolások
Vasas utánpótlásában folytatja
Egon Kunzmann
Egon Kunzmann az Instagram-oldalán jelentette be, hogy a Vasas Kubala Akadémián folytatja pályafutását.
Légiósok
Mocsi maradhat, de...
"Amíg nyitva a játékospiac, semmit sem tudok biztosra kijelenteni" - a 3-szoros magyar válogatott Mocsi Attila úgy tervez egyelőre, hogy marad a török Rizespornál. (Nemzeti Sport)
ETO
Megírták Tóth árát
Német sajtóhírek szerint 1,7 millió euró körül lehet Tóth Rajmund ára, miközben állítólag már megvan a magyar válogatott középpályás új klubja.