„Elloptam a pénztárcájukat” – így magyarázta Maradona az „Isten keze” gólt

Az angolok elleni mérkőzés valószínűleg Diego életének legfontosabb meccse volt. Attól a 2–1-es győzelemtől kezdve – egy kézzel szerzett góllal és egy másikkal, amelyet egy óriási szóló végén ért el – elfoglalta helyét a nagy mítoszok panteonjában: művészete miatt, és amiatt a közeg miatt is, amelyben megmutatta azt. Ez a párharc ugyanis a futballtörténelem egyik legerősebb társadalmi–politikai jelentéssel bíró összecsapása volt. Talán még az 1966-os világbajnoki döntőnél is jelentősebb, amelyet Anglia és Németország játszott – két, a második világháborúban kulcsszerepet betöltő nemzet. A londoni döntő húsz évvel a háború után zajlott, míg az Azteca Stadionban vívott csata alig négy évvel követte a Falkland-háborút.

Ha Argentína nem nyeri meg a világbajnokságot, talán tompább lett volna mindez – bár ezt nem lehet lemérni. Anglia ellen Diego végérvényesen egyedülálló művésszé vált: megmagyarázhatatlan adottságokkal bírt a futballhoz – és különösen a cselezéshez. Először „Isten kezével”. Amikor megtudtam, hogyan született az első gól – mert a kapu mögött álltam, és onnan nem láttam, mivel ért a labdához (nos, nem véletlenül hívott mindig Vaknak) –, ezt mondtam neki:

– A csalás mindig elfogadhatatlan, a sportban ugyanúgy, mint az életben.
– Ne mondd ezt, Vak! Elloptam a pénztárcájukat…
– Miféle pénztárcát! Ha Lineker csinálta volna meg, és Anglia egy ilyen góllal nyer, újra háborúba mennénk – de nem a Malvinákért, hanem a meccsért.

Biztos vagyok benne, hogy ha úgy viselkedik, mint Miroslav Klose – aki a Lazio játékosaként a Napoli ellen megkérte a bírót, hogy érvénytelenítse a kézzel szerzett gólját –, akkor később is szerzett volna még egyet. Az „évszázad gólját” mindenképp. Ott voltam mellette, hogy segítsem a fejlődését. Diegónak nem kellett példaképpé válnia, de mégis szimbólum lett milliók számára, különösen a gyerekeknek, akiknek tudniuk kell: a csalás rossz.

Azt olvastam, hogy az Egyesült Királyságban a fogadóirodák visszafizették a pénzt azoknak, akik Argentína és Anglia döntetlenjére fogadtak: a mérkőzés hivatalos végeredményétől függetlenül ugyanis úgy ítélték meg, hogy Diego első gólja – amely „Isten kezétől” született – nem volt szabályos.

Az igazság az, hogy Diego hozzászokott a csaláshoz, mert anélkül sokszor talán ennie sem lett volna mit. A kézzel szerzett gólt már gyerekként gyakorolta: a Fiorito vasútállomáson volt egy gyümölcsárus bódé. Diego pontosan tanulmányozta a menetrendet: a vonat megérkezik, megáll, kinyílnak az ajtók, az utasok le- és felszállnak, harminc másodperc múlva záródnak az ajtók, és a szerelvény indul. Ő már kinézte az almát, a banánt vagy a narancsot, lecsapott rá, az egyik ajtón felszállt, a másikon leszállt – mire az árus feleszmélt, Diego már két utcával arrébb ette a zsákmányt.

A Diego belülről című könyv most 10%-os kedvezménnyel megrendelhető a kiadó oldalán: https://inverzmedia.hu/shop/diego-belulrol/