Nem lesz ellenfele az elnökválasztáson Aleksander Ceferinnek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének, aki így várhatóan megkezdi majd harmadik mandátumát a szervezet élén.
A szlovén sportvezető 2016-ban került az UEFA élére. Az április 5-én Lisszabonban sorra kerülő kongresszuson egyedüli jelölt a posztra, ami papírformának tekinthető, mivel tavaly októberben az UEFA mind az 55 tagszövetsége támogatásáról biztosította őt.
Az 55 éves Aleksander Ceferin a tisztújító eseményt követően harmadik mandátumát kezdheti majd meg, amely az UEFA szabályzata szerint az utolsó lenne.
Az elnöki posztra csütörtökig lehetett pályázatot benyújtani. A kongresszuson újra bizalmat kér a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) az UEFA által delegált alelnöki posztjára Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke - olvasható az UEFA oldalán. (MTI)
Olvastad már?
Újabb magyar csapat a szétesés szélén a rezsiválság miatt: Hét játékos és az edző is távozott
Karácsony óta hét játékos és a vezetőedző is távozott Jászberényből, amely a második együttes tagjaival egészül ki a tavaszi folytatásra.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.