Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Bolgár-spanyol párharcot kapott az Európa Ligában Berke Balázs.
A Ferencváros mellett más magyar szereplői is lesznek a most csütörtöki Európa Liga-fordulónak. Az UEFA közzétette, mely játékvezetők bíráskodhatnak az EL-meccseken, és az egyik mérkőzést magyar bírói csapat kapta.
Berke Balázs dirigálhat majd a 18.45-kor kezdődő Ludogorec-Celta Vigo összecsapáson, így ráadásul topligás együttesnek vezethet majd a 41 éves spori. Segítői Tóth Vencel és Kóbor Péter lesznek, Csonka Bence negyedik játékvezetőként működhet közre, a VAR-szobában Bognár Tamás és Karakó Ferenc tevékenykedhet.
Olvastad már?
Tényleg beadta a lemondását Rossi? Ez várható a mai MLSZ-ülésen - háttér
Az írek elleni, számunkra szomorúan záródó világbajnoki selejtező óta állandó témává vált, hogy mi legyen Marco Rossi sorsa: szerződésének megfelelően folytassa a munkát a magyar válogatott élén, hogy ebben a helyzetben új kapitány kell?
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)