Szoboszlai Dominik remek formában futballozik, az elmúlt hetekben a Newcastle és a Manchester City ellen is betalált, és egyre meghatározóbb szerepet tölt be a Liverpoolban. A 24 esztendős futballista jövője emiatt sokakat elgondolkodtatott: vajon meddig juthat el pályafutása során? Ennek apropóján holnapunk ezúttal is olvasóihoz fordult: arra voltunk kíváncsiak, mi lehet a magyar válogatott csapatkapitányának a hosszú távú jövője?
A szavazás eredménye megosztó lett: a legtöbben, a szavazók 39 százaléka arra számít, hogy a következő lépés egy spanyol óriásklub, a Barcelona vagy a Real Madrid lesz számára. 23 százalék úgy véli, hogy hosszú távon a Liverpool ikonja lehet, és ott fejezheti be pályafutását. A válaszadók 21 százaléka szerint viszont most van a csúcson, és a Liverpool után már csak kisebb klubok következnek számára. A legkevesebben, a voksolók 17 százaléka gondolja úgy, hogy Szoboszlai Aranylabdát nyerhet, így Albert Flórián után ő lehetne a következő magyar győztes.

Érdekesség, hogy Facebook-oldalunkon ugyancsak megkérdeztük követőinket a témáról, azonban ott más végeredmény született: ott a legtöbben arra szavaztak, hogy Szoboszlai Liverpool-ikonként vonul majd vissza.



Dárdai Márton a Bundesliga I-be igazolhat a nyáron, a Hertha pedig házon belülről, a saját nevelésű Tim Hoffmannal pótolhatja a magyar válogatott védőt. (rbb24.de)
