Légiósok: Szoboszlainál jobb igazolása alig volt a Liverpoolnak az előző nyolc évben - neves szaklap csodálja a magyar játékost

A Jürgen Klopp-éra 43 igazolásából a 10. helyre került Szoboszlai Dominik a The Athletic rangsorában.
Nyikes Zoltán 2023. december 29., péntek 13:12
A Jürgen Klopp-éra 43 igazolásából a 10. helyre került Szoboszlai Dominik a The Athletic rangsorában.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. december 29., péntek 13:12

A Liverpool hamarosan a 17. átigazolási időszakát kezdi meg Jürgen Kloppal, ebből kifolyólag a The Athletic rangsorolta a német szakember regnálása alatt történt 43 legfontosabb igazolást. A portál kiemeli, hogy a játékosok szerződtetésére végig nagy befolyással volt Klopp, habár természetesen más fontos pozícióban lévő emberek is hozzájárultak - nevezetesen a korábbi sportigazgatók, Michael Edwards és Julian Ward is - az évek során a keret kialakításához.

A 2015-ben érkező Klopp összes eddigi jelentős igazolását aszerint rangsorolták, hogy figyelembe vették a csapatra gyakorolt hatásukat, az ár-érték arányukat és a továbbértékesítési díjukat.

A rangsorban igen előkelő helyre került Szoboszlai Dominik, akit idén nyáron 70 millió euróért igazolt a Liverpool az RB Leipzigtől, a magyar válogatott játékos pedig parádésan kezdett, már 25 tétmeccsen pályára lépett a Vörösöknél, ezeken 4 gól és 3 assziszt a mérlege. Szoboszlai a Klopp-éra 10. legjobb igazolása a The Athletic szerint.

– Minden ígéretet beváltott, amit az érkezésétől várhattak, csak a csodagólok nélkül, bár a Leicester City elleni találata szenzációs volt– írja az Athletic, amely a West Ham elleni bombagólt nem hozta szóba. – Talán az egyre több meccsel párhuzamosan gyakrabban jönnek majd a gólok is, és ez segít majd még hozzátenni a lendületes teljesítményéhez. Öröm nézni, ahogy a labdával előre tör, emellett minden más játékosnál gyakrabban szerzi vissza a labdákat veszélyes területeken. A pályán és a pályán kívül is nagy sláger, még akkor is, ha az utóbbi időben a fáradtság jeleit mutatta.

A rangsor élén Mohamed Salah áll, mögötte a dobogóra Virgil van Dijk és Alisson fért fel, de megtalálható még a Top10-ben Sadio Mané, Andy Robertson és Joel Matip is. A legrosszabb Klopp-igazolásnak a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőben két potyagólt is vétő Loris Kariust írják, de Ben Davies, Özan Kabak és Arthur sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Olvastad már?
EKL: Rossz hírt közöltek az Olympiakosszal, hatással lehet a Fradi elleni párharcra is
Megváltozott az Olympiakosz bajnoki programja, amely igencsak kedvezőtlen eredményt hozott a pireuszi csapat számára.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kisvárda
Két távozó
A hátralévő két fordulóban nem tudtak volna pályára lépni, így a Kisvárda lemondott Wellington Nem és Andrija Filipovic további szolgálatairól.
Újpest
Szakály Péter
Szakály Pétert az Újpest FC vezető játékosmegfigyelőjének nevezték ki.
Mezőkövesd/Nyíregyháza
Molnár Gábor
A csakfoci.hu úgy értesült, hogy a mezőkövesdi Molnár Gábor az NB II-ből feljutó Nyíregyházához igazolhat.
Tovább az összes átigazoláshoz