Ahogyan az lenni szokott, a Football Meets Data nevű, az alkalmazott futballstatisztikára, valószínűségekre, permutációkra és szimulációkra, az UEFA-koefficiensekre és az ezekből összeállított rangsorokra specializálódott X-oldal az újabb Európa Liga-fordulót követően ismét jelentkezett azzal a kimutatásával, hogy a csapatoknak mekkora esélyük van jelen állás szerint a továbbjutásra.
Mint ismert, a nyolcfordulós alapszakasz után a legjobb nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezett csapatokra egy plusz párharc vár a 16 közé kerülésért.
A Genk elleni második fordulós győzelmet követően a Ferencváros első 24-be kerülésére 79%-os esélyt prognosztizált a Football Meets Data, ez a mostani újabb három pontot követően 14,53%-kal nőtt, azaz 93,53% esélye van az alapszakasz utáni európai kupatavaszra a zöld-fehéreknek. Összességében pedig a Go Ahead Eagles, a PAOK, a Plzen és a Brann után a Fradi az ötödik csapat az EL-ben, amelynek az esélyei a legnagyobbat nőttek a legjobb 24-be kerülésre.
A jelenleg az alapszakasz 7. helyén álló FTC esélye arra, hogy rögtön a nyolcaddöntőbe jusson 11,11%-kal nőtt, azaz jelenleg 21,11%-ot lát arra a portál, hogy a TOP 8-ban végezzen Robbie Keane együttese.
A Ferencváros két hét múlva a következő körben a bolgár Ludogorecet fogadja.
📈 Winners and 📉 Losers of 🟠 UEL Matchday 3 (Top 2⃣4⃣ race)
🇳🇱 Go Ahead Eagles and 🇬🇷 PAOK the HUGE winners of the round, followed by 🇨🇿 Viktoria.
🇧🇬 Ludogorets and 🇦🇹 Salzburg with most % lost.
👉 Full probabilities and scenarios available in our 📊 FMD Simulator pic.twitter.com/Ni3IOaCMxm
— Football Meets Data (@fmeetsdata) October 23, 2025
📈 Winners and 📉 Losers of 🟠 UEL Matchday 3 (Top 8⃣ race)
🇩🇰 Midtjylland, 🇨🇿 Viktoria, 🏴 Forest lead the list of winners.
🇮🇹 Roma and 🇫🇷 Lille with most % lost.
👉 Full probabilities and scenarios available in our 📊 FMD Simulator pic.twitter.com/2ZbL4Rrv6b
— Football Meets Data (@fmeetsdata) October 23, 2025