fotó: puskasakademia.hu

KL-selejtezők: Rémálomrajt után gyorsan nehéz helyzetbe került a Puskás Cipruson - videó

Az első félidő után már mindkét magyar csapat hátrányban volt.
Nyikes Zoltán 2025. július 24., csütörtök 18:55
fotó: puskasakademia.hu
Az első félidő után már mindkét magyar csapat hátrányban volt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. július 24., csütörtök 18:55

Rémálomszerűen indult a mérkőzés Hornyák Zsolt csapata számára, a 16. percben már 2-0-t mutatott az eredményjelző az Arisz javára a Konferencia Liga-selejtező második körének odavágóján. Előbb a 6. percben Gomis a jobb oldalról ívelte át a hosszúra a kapu elé, ahol Markek nagyon bizonytalanul jött ki és Maceirasszal sem értették meg jól egymást, így közöttük elment a labda, ami így épp jó volt Montnornak, ő pedig közelről nem hibázott.

Nem sokkal később Nagy Zsolt buktatta a 16-oson belül Gaustadot, a játékvezető pedig meg is adta a 11-est. A büntetőt Kvilitaia középre emelte, Markek balra vetődött.

A két kapott gól ide kattintva tekinthető meg.

A szünet után felállt kétgólos hátrányból, de végül kikapott a Puskás. A részleteket ide kattintva olvashatod.

Az ETO is hátrányba került már az első félidőben a Pjunyik Jereván otthonában. A 21. percben Abrahamsson igyekezett becsúszva szerelni Vareikát, aki elesett mellett, a játékvezető 11-est ítélt. A visszajátszásból úgy tűnt, az ETO nyári igazolása előbb inkább a labdát piszkálta el és csak utána volt kontakt, ebben a körben azonban még nincs VAR, így marad a bíró eredeti ítélete. Noubissi magabiztosan a jobb felsőbe vágta, Petrás a másik irányba vetődött.

Az ETO is hátrányból várja a visszavágót, csak egy szerencsés öngólnak örülhetett. Az összefoglalóért kattints ide!

Olvastad már?
NB I: Újabb magyar játékost hozhat haza a Puskás Akadémia
A Csakfoci információi szerint az egy éve a Sturm Grazhoz szerződő korosztályos válogatott középpályás hazatérhet.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Bodor nem marad vezetőedző
Úgy tudjuk, Bodor Boldizsár nem marad a továbbiakban az Újpest vezetőedzője. Több változás is történhet a stábban. Új edző 2026 elejére várható.
Puskás Akadémia
Válogatott védő távozhat
Patrizio Stronati évekig kirobbanthatatlan volt a felcsútiak kezdőjéből, de a Csakfoci úgy tudja, most elképzelhető, hogy a magyarosítás miatt télen eladják őt. Fő kérője egykori klubja lehet.
Crvena zvezda
Stankovicot hétfőn kinevezhetik
Hamarosan hivatalossá válhat a korábbi Fradi-edző belgrádi visszatérése. Dejan Stankovic a Fradinál is bevált stábjával dolgozhat majd a Zvezdánál.
Tovább az összes átigazoláshoz