Mint ismert, a Puskás Akadémia csütörtök este 2-0-ra kikapott az Arisz Limasszol ellen, így kiesett a Konferencia Liga-selejtezőből. A mérkőzés előtt a közösségi médiában terjedni kezdett egy fotó, amelyen egy szurkolói sál volt látható. Az ereklyén az Arisz Limasszol helyett azonban egy görög csapat, az Arisz Thessszaloniki logója és színei tűntek fel.
A Puskás Akadémia pénteken hivatalos közleményben jelezte, a sálat nem ők, hanem egy illegálisan működő árus adta el a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak.
"A Puskás Akadémia FC tájékoztatja szurkolóit és a közvéleményt, hogy a tegnapi mérkőzés kapcsán a közösségi médiában megjelent, hibás feliratú sál nem a klub hivatalos terméke, és annak elkészítéséhez, forgalmazásához semmilyen formában nem járultunk hozzá.
A mérkőzés helyszínén sajnálatos módon engedéllyel nem rendelkező árus kínált olyan szurkolói kelléket, amelyen az ellenfél, azaz az Arisz Limassol FC címere helytelenül került feltüntetésre. E termék nem a klubunk hivatalos ajándéktárgyainak része, sem pedig a hivatalos árusító partnereinktől nem származik.
A Puskás Akadémia FC számára kiemelten fontos, hogy minden, a klubhoz köthető kommunikáció és szurkolói termék megjelenése a sportszerűséget és a tiszteletet tükrözze ellenfeleink felé.
A történtek kapcsán klubunk megfontolja a hivatalos, jogi lépések megtételét, és határozottan kijelenti, hogy minden esetben elítéli az engedély nélküli árusítást, valamint a jogsértő és félrevezető magatartásokat. A jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mérkőzések környezetében kizárólag hivatalos, engedéllyel rendelkező árusok értékesítsenek szurkolói termékeket.
A kialakult félreértés kapcsán ezúton is köszönjük szurkolóink, valamint az Arisz Limassol FC és szurkolói megértését" - írta közleményében a felcsúti csapat.



