Fotó: Getty Images

Kínos: Hazai pályán ütötték ki a németeket, már öt meccs óta nyeretlenek - videó

Japán 4-1-re győzött Wolfsburgban a németek elleni felkészülési mérkőzésen.
Csakfoci.hu 2023. szeptember 10., vasárnap 10:37
Fotó: Getty Images
Japán 4-1-re győzött Wolfsburgban a németek elleni felkészülési mérkőzésen.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. szeptember 10., vasárnap 10:37

Németország szombat este 4-1-es vereséget szenvedett a Japán elleni felkészülési mérkőzésen. A Nationalelf a japánok első góljára Leroy Sané révén még tudott válaszolni az első félidőben, azonban ezt követően a japánok hengereltek, és végül négyszer is bevették Marc-André ter Stegen kapuját.

A német válogatott így zsinórban a harmadik vereséget szenvedte el, és már öt mérkőzés óta nyeretlen. Hansi Flick, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya a lefújást követően értékelte a látottakat.

- Még mindig úgy érzem, hogy én vagyok a megfelelő ember a német válogatott irányítására, de azt is tudom, hogy a futball dinamikusan változik, így nem tudom megjósolni, mi történik ezután. A stábom és én mindent megteszünk, hogy tökéletesen felkészítsük a csapatot - fogalmazott Flick. A 2024-es Európa-bajnoki-selejtezőkön a németek nem vesznek részt, mert jövőre ők lesznek a torna házigazdái.

A mérkőzés összefoglalója:

Olvastad már?
Eb-selejtezők: Ex-újpesti játékos bombagólja segítette ponthoz Serafimovékat az olaszok ellen, Abu Faniék ikszeltek a románokkal
Így alakultak a szombati Európa-bajnoki selejtezők esti találkozói.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kazincbarcika
Válogatott csapatkapitány érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-be feljutó Kazincbarcika, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.
Videoton FC Fehérvár
Spanyolországba igazol a fiatal tehetség
A Csakfoci információi szerint Babos Bence is a Mérida AD-ban bizonyíthat, a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatán keresztül.
ZTE
20 éves kapus jött
A ZTE szerződtette testvércsapata, a Nafta Lendava 20 éves kapusát, Žan Mauricio Lalovićot.
Tovább az összes átigazoláshoz