Egy játékvezető téves döntése jelentős hatással volt arra a mérkőzésre, amely potenciálisan eldönthette a bajnoki címet is.
Az osztrák szövetség (ÖFB), illetve a Kassai Viktor által vezetett játékvezetői testülete megerősítette, hogy a román származású, de osztrák Christian-Petru Ciochirca hibázott a Rapid Wien múlt vasárnapi, Red Bull Salzburg elleni 2-0-s hazai győzelmének 73. percében, amikor a bécsiek mindent eldöntő gólját megelőzően 11-est kellett volna ítélni a Salzburg javára. Az erről szóló felvételt is közzétették:
A Rapid védője, Nikolas Sattlberger a büntetőterületen belül buktatta a Salzburg támadóját, Karim Konatét, a bíró sípja azonban néma maradt, a hazaiak pedig megszerezték a labdát, és az ellentámadásból, Guido Burgstaller révén gólt szereztek. Sattlberger belépőjénél "büntetővel kellett volna ítélni", mert a Rapid játékosa a labda helyett Konate bokáját találta el - közölték hivatalosan az ÖFB-től.
A videóbíró-asszisztens azt javasolta, hogy Ciochirca vizsgálja felül a jelenetet, amit a játékvezető meg is tett, de elsősorban az ellentámadásnál történt párharcot nézte meg, amely a gólt megelőzte (a gólpasszos Fally Mayulu és Mads Bidstrupd különcsatáját), mintsem a Rapid büntetőterületén belül történteket, így végül érvényesnek látta a találatot .
"A hangsúlyt azonban az elmaradt büntetővel járó akcióra kellett volna helyeznie" - szólt a jelentés.
A 2-0-s vereség miatt a Salzburg a hátralévő két mérkőzés előtt négy ponttal van lemaradva a Sturm Graz mögött, és vasárnap akár meg is foszthatják a már zsinórban tíz éve elfoglalt trónjától. Az egyébként 32 bajnoki címével rekorder Rapid pedig 2008 után először lehet arnyérmes Ausztriában.
![](/uploads/2024/05/rapid_salz2.jpeg)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/05/borbelybalazs1-768x430.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)