A török klub tájékoztatása szerint a nigériai Victor Osimhen az első félidőben kapott ütést a karjára, és bár végigjátszotta a játékrészt, a szünetben végzett vizsgálatok már törésgyanút jeleztek, így nem térhetett vissza a pályára. A mérkőzés után a kórházban megerősítették: a nigériai támadó jobb alkarja eltört, amit begipszeltek, és a műtétről a következő napokban döntenek.
A második félidőben tovább súlyosbodott a helyzet: a csereként beálló Noa Lang egy ütközés után a reklámtábláknak csapódott, a beszámolók szerint részben le is szakadt a a felső ujjperce, majd hordágyon vitték le a pályáról. A 26 éves holland szélső a helyszínen oxigént is kapott, a klub pedig később „súlyos hüvelykujjsérülésről” számolt be. Lang láthatóan komoly fájdalmak között volt, miközben többek között Szoboszlai Dominik is igyekezett megnyugtatni, amíg az orvosi stáb ellátta.
Lang később a liverpooli Whiston Kórházból jelentkezett be: egy fotót posztolt, amelyen mosolyogva, két ápoló társaságában látható, még Galatasaray-mezben.
"A műtét jól sikerült! Köszönöm az üzeneteket” – írta közösségi oldalán.

Kiakadtak a játékvezetésre
A mérkőzés után a Galatasaray vezetőedzője, Okan Buruk élesen bírálta a játékvezetőt.
- Konaté nagyon könnyen szabálytalankodhatott Osimhen ellen. A világ legjobb játékvezetőjét vártuk, de a világ legrosszabbja vezette a meccset – fogalmazott.
A törökök edzője ugyanakkor elismerte, hogy a Liverpool megérdemelten nyert, de hangsúlyozta: játékosai nem kaptak megfelelő védelmet egy rendkívül kemény, sok ütközéssel tarkított mérkőzésen.