Hivatalos: Sereghajtót kell megmentenie Storcknak – 8 nap alatt várnak tőle csodát

Bernd Storck lett a belga élvonalbeli Cercle Brugge új vezetőedzője, akinek egymás után második alkalommal kell egy kiesés ellen menekülő csapatot megmenteni. Nyolc nap alatt várnak tőle csodát.
Csakfoci Admin 2019. október 11., péntek 18:18
Bernd Storck lett a belga élvonalbeli Cercle Brugge új vezetőedzője, akinek egymás után második alkalommal kell egy kiesés ellen menekülő csapatot megmenteni. Nyolc nap alatt várnak tőle csodát.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 11., péntek 18:18

Hivatalossá vált, amit három nappal ezelőtt a csakfoci.hu is előrejelzett belga sajtóhírekre hivatkozva: Bernd Storck vette át a belga élvonalban 10 fordulót követően utolsóként álló Cercle Bruges irányítását, miután a napokban menesztették az addigi vezetőedzőt, a francia Fabien Mercadalt, akinek a sorsát a Zulte-Waregem otthonában elszenvedett 6-0-s vereség pecsételte meg.

Storck számára nem új feladat egy sereghajtó megmentése, hiszen az előző szezonban öt mérkőzés után pont nélküli Mouscron az irányításával a 10. helyen végzett az alapszakaszban, azonban az Európa Ligáért vívott rájátszásban már nem volt sikerélménye, ezért nem hosszabbította meg idén nyáron lejáró szerződését.


Az első konzultáció - Fotó: www.nieuwsblad.be - Kurt Desplenter

A nieuwsblad.be belga oldal hozzáteszi, Storcknak meg kell próbálni a játékosokat egy csapattá gyúrni, hiszen a Bruges tavaly nyáron nem kevesebb mint 19 játékost vett az átigazolási időszakban, többek között az AS Monaco és számos más francia klubtól.

A legtöbbjük később érkezett, és a korábbi edző, Fabien Mercadal augusztus végéig nem tudta őket beépíteni és hatékonyan használni. A lap leszögezi, az 56 éves német szakembernek nyolc napja van arra, hogy csodát tegyen, hiszen október 20-án, vasárnap 20 órakor a kilencedik helyezett Sporting Charleroi ellen hazai pályán fontos mérkőzés vár az együttesre.

A Cercle Bruges a bajnokságban 10 forduló alatt összesen (!) 3 pontot gyűjtött, és a kiesést jelentő 16. helyen áll Jupiler League tabelláján.

Leekens is jelölt volt

A Cercle Bruges utódjelöltjei között a magyar szurkolók számára is ismert nevek is felbukkantak a helyi sajtóban, mint például Georges Leekens. Vele kapcsolatban gyorsan leszögezték, hogy a tavaly még a magyar válogatottat irányító, azóta pedig Tunéziát és Iránt is megjárt 70 éves trénernek szinte esélye sem volt megkapni az állást, hiába jelentkezett be képviselői által.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Szerződéshosszabbítás
A Fradi meghosszabbította a 21 éves Katona Bálint szerződését.
Leverkusen
Bősze Levente
Újabb magyar utánpótlás-válogatott játékos igazolhat külföldre: a Bundesligában listavezető Bayer Leverkusenhez szerződhet a 2009-es születésű Bősze Levente. (twitter.com/wonderkidshun)
U21-es válogatott
Szélesi Zoltán
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése: Szélesi Zoltán veszi át az U21-es magyar válogatott irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz