Hihetetlen sztori a kétszeres UEFA-kupa győztes focistával - 8 év börtön lehet a vége

Kisebb balesetet okozott három férfi, amikor egy kölcsönkért autóval belehajtottak az Aleksandar Vucic szerb elnököt szállító hivatali járműbe, és ezzel feltartóztatták a három járműből álló konvoj haladását - számolt be róla nem hivatalos információkra hivatkozva a Politika című belgrádi napilap vasárnap.
Dudás Gábor 2017. szeptember 4., hétfő 7:23
Kisebb balesetet okozott három férfi, amikor egy kölcsönkért autóval belehajtottak az Aleksandar Vucic szerb elnököt szállító hivatali járműbe, és ezzel feltartóztatták a három járműből álló konvoj haladását - számolt be róla nem hivatalos információkra hivatkozva a Politika című belgrádi napilap vasárnap.
Szerző: Dudás Gábor 2017. szeptember 4., hétfő 7:23

Az információk szerint a baleset szombat reggel Belgrádban történt, a balesetet okozó három férfit a köztársasági elnök biztonságának veszélyeztetése miatt őrizetbe vették.

A Politikának nyilatkozó, neve elhallgatását kérő informátor szerint az ütközést okozó férfiak egy szórakozóhely biztonsági őrei, akik az egyik vendég - egy ismert szerb labdarúgó, mint később kiderült, a már visszavonult 49-szeres szerb válogatott Ivica Dragutinovic, a Sevilla korábbi kétszeres UEFA-kupa győztes játékosa - Bentley típusú, spanyol rendszámot viselő autóját kérték kölcsön.

Amikor reggel a jármű sebességét, illetve sodródását próbálták ki, vagyis drifteltek, véletlenül nekicsapódtak az elnököt szállító konvoj Aleksandar Vucicot szállító autójának. A férfiakat az elnök testőrei azonnal elfogták, a vizsgálatok során pedig egyikük vérében kokaint találtak.

A Politikának nyilatkozó forrás szerint az elfogottak nem szándékosan okoztak balesetet, és nem is az elnök megtámadása volt a céljuk. A férfiakat hétfőn hallgatja meg a belgrádi ügyészség, és ha bűnösnek találják őket a köztársasági elnök veszélyeztetése miatt, akkor egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők.

A balesetben senki nem sérült meg. (MTI)

Átigazolások
NB III
Egerből a Maldív-szigetekre
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Újpest
Bodor a jövőjéről
Az ideiglenesen megbízott újpesti vezetőedző, Bodor Boldizsár beszélt a lehetséges jövőjéről az utolsó bajnoki után.
MTK
Válogatott védő érkezik
Vilius Armalas személyében litván válogatott védővel erősödik az MTK Budapest.
Tovább az összes átigazoláshoz