- Nyilván az első meccs után egy kicsit talán többet reméltünk ettől a visszavágótól. Amiben az első meccsen jobbak voltunk, most sajnos ma az egy kicsit távol maradt. Az első félidőben kaptam egy rúgást, amikor elért az ellenfél csatára, akkor annyira nem fájt, de a második félidő vége felé eléggé feldagadt a lábam és éreztem, de igazából nem ezen múlt. Tudtuk, hogy jó csapat a Braga, az első félidőben sokszor mögénk tudtak kerülni, ami sokszor az első találkozón nem nagyon fordult elő. Igazából sokszor szerintem nem voltunk elég koncentráltak a labdán, könnyen odaadtuk nekik és ők ezt meg is büntették, mert ahogy mondtam, tényleg egy nagyon jó csapatról van szó.
Néha olyan érzés volt, mintha kicsit úton lennénk, vagy le lennék maradva, tényleg így is volt sajnos.
- A második gólnál nem sokat láttam, egy kipattanó labda volt, amit egyből visszalőttek, ami az egyik belső védőnk lába között, vagy lábáról ment el, nem is tudom pontosan, vissza kell még néznem, ott ment el, talán még könyökkel én is beleértem, de sajnálom, hogy nem tudtam reagálni, és hárítani. A befejezés elég rosszra sikeredett, így biztos, hogy jó pár napig ez zavarni fog bennünket, de ha az egészet nézzük, akkor büszkék lehetünk: a klub, a szurkolók és a játékosok is, mert szerintem egy nagy dolgot vittünk véghez. (M4 Sport)