Hónapokra eltiltották a rugdosós bírót - véget érhet a karrierje

A bírónak a szövetség fegyelmi bizottsága előtt kellett beszámolnia tettéről. Kemény döntés született.
Budai László 2018. január 16., kedd 17:00
A bírónak a szövetség fegyelmi bizottsága előtt kellett beszámolnia tettéről. Kemény döntés született.
Szerző: Budai László 2018. január 16., kedd 17:00

Kilenc hónapon át nem vezethet labdarúgó-mérkőzéseket Tony Chapron, aki a Nantes-Paris Saint-Germain francia bajnoki találkozón utána rúgott az egyik játékosnak, aztán ki is állította őt.

A hajrában a bíró és a visszafutó nantes-i Diego Carlos keresztezte egymás útját, a futballista véletlenül összekoccantotta az eléje bevágó játékvezető lábát. Chapron a földre került, majd még féltérden megrúgta a futballistát, néhány pillanattal később pedig felmutatta neki a második sárga lapot, ezzel egyben le is küldte őt a pályáról.

A francia szövetség bírói testülete azonnal visszavonta Chapron jelölését a 21. fordulóban szerdán sorra kerülő Angers-Troyes mérkőzésre, majd kiderült, hogy súlyos kilenc hónapos eltiltással büntették a játékvezetőt, azaz Chapron hiába kért már elnézést: „Nem volt helyénvaló ez az ügyetlen mozdulat. Elnézést kérek Diego Carlostól” - mondta.

Könnyen lehet, hogy ezzel a spori karrierje is véget ért, ugyanis a szezon végén akarta abbahagyni a bíráskodást. (csakfoci.hu / MTI)

Címkék: #francia foci
Átigazolások
Fradi
Így áll Tóth Alex ügye
A Lazio 10 millió eurót, plusz bónuszokat kínált, de a Fradi 2 millióval többet akar. A rómaiak bíznak a gyors megegyezésben, így Fabiani sportigazgató nem utazott el a csapat veronai meccsére. (Di Marzio)
Csákvár
Magyar pótlása
"Nem tervezünk új igazolást, házon belül próbáljuk megoldani a helyettesítését" - mondta Tóth Balázs vezetőedző a Puskáshoz szerződő Magyar Zsolt pótlásáról.
Karcag
Távozó
A Karcag közös megegyezéssel felbontotta Berkeczi Csongor szerződését, aki így távozik a csapattól. A védő nyáron érkezett a klubhoz, egyetlen Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.
Tovább az összes átigazoláshoz