Fotó: AFC Fiorentina Facebook

Fradi-Fiorentina: Alaposan belenyúl Italiano a firenzeiek kezdőjébe az olaszok szerint - így állhatnak fel

A Tuttomercatoweb szerint a legutóbbi, Roma elleni bajnokihoz képest nyolc helyen is megváltozik majd a Fiorentina kezdője a Fradi ellen.
Budai László 2023. december 14., csütörtök 13:38
Fotó: AFC Fiorentina Facebook
A Tuttomercatoweb szerint a legutóbbi, Roma elleni bajnokihoz képest nyolc helyen is megváltozik majd a Fiorentina kezdője a Fradi ellen.
Szerző: Budai László 2023. december 14., csütörtök 13:38

Erősen tartalékos Fiorentinára számít az olasz sajtó a ma (csütörtökön) 18.45-től kezdődő, Ferencváros elleni EKL-mérkőzésen.

A Tuttomercatoweb szerint már a kapusposzton megkezdi a rotálást Vincenzo Italiano, és az az Oliver Christensen kezdhet, aki a bajnokságban - még a szezon elején - mindössze kétszer játszott eddig (ezeken a találkozókon hat gólt is kapott), igaz, az EKL-ben rendszeresebben számítottak rá. Bár a Fradi elleni firenzei mérkőzésen nem ő védett, de a Genk ellen oda-vissza igen és a szerbiai Cukaricki-meccsen is.

A védelemben három embert is nélkülözniük kell az olaszoknak: az eltiltott csapatkapitányt, Cristiano Biraghit, valamint a sérült Bonaventura, Artur kettőst. Így a Kayode, Ranieri, Milenkovic, Parisi négyessel állhat fel a Fradi ellenfele, közülük ketten (Kayode és Ranieri) játszott a hétvégén a Roma elleni meccsen is.

A védekező középpályások között is várható egy csere a legutóbbi összecsapáshoz képest: Duncan maradhat a kezdőben, de Arthur Melót López válthatja.

A támadók között pedig teljesen sorcserét vár a TMW: a Roma elleni meccsen játszó Ikoné, Bonaventura, Kouamé, Nzola négyes helyett a González, Barák, Brekalo, Beltrán négyes rohamozhat.

EKL-csoportkör, FTC-Fiorentina

A Fiorentina várható kezdőcsapata a TMW szerint: Christensen - Kayode, Ranieri, Milenkovic, Parisi - López, Duncan - González, Barák, Brekalo - Beltrán.

Átigazolások
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Tovább az összes átigazoláshoz