NEMZETEK LIGÁJA
Franciaország: Kylian Mbappénak, a Real Madrid francia válogatott labdarúgójának 10-12 napot kell kihagynia sérülés miatt. A válogatott csapatkapitánya szerezte a győztes gólt a Törökország vendégeként 1-0-ra megnyert pénteki Nemzetek Ligája-mérkőzés 54. percében, de a mozdulat során megsérült a támaszkodó lába, így nem tudta végigjátszani a találkozót.
Klubja szombaton azt közölte, hogy a hátsó ízületi tok túlfeszült a bal térdében. Felépülés várhatóan 10-12 napot vesz igénybe, ezért elhagyta a nemzeti csapat edzőtáborát, és visszatért Madridba. Mbappénak ki kell hagynia a franciák következő három mérkőzését, de valószínűleg október 10-én már pályára léphet a Real bajnoki meccsén, a Gulácsi Pétert foglalkoztató Villarreal ellen.
Nem ő az egyetlen Real-játékos, aki megsérült a válogatott szünet alatt: Ibrahima Konaté is elhagyta a franciák edzőtáborát, és visszatért a spanyol fővárosba, miután megsérült az oldalszalag a jobb lábában. (mti)
Georgia: Már nem Willy Sagnol a szövetségi kapitány.
ANGLIA
Liverpool: A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpool FC labdarúgócsapata Julian Wardot nevezte ki sportigazgatónak. A sportvezető a 2022/23-as szezonban már betöltötte ezt a posztot a klubnál, ezúttal a szaúdi al-Hilalhoz távozott Richard Hughes helyét vette át.
"A tudása és szakértelme tovább erősíti a klubot, egyúttal biztosítja, hogy Andoni Iraola megkapja a szükséges támogatást ahhoz, hogy vezetőedzőként továbbra is ilyen pozitív benyomást keltsen" - olvasható a bemutatásában.
Ward, aki 2012-től különböző pozíciókban dolgozott az egyesületnél, arról beszélt, hogy a Liverpool FC számára izgalmas időszak ez - mind a pályán, mind azon kívül -, amelyben a változás és a lehetőségek kéz a kézben járnak, ugyanakkor szerinte a klub kultúráját régóta meghatározó értékek és elvek továbbra is rendíthetetlenek.
A Liverpool FC a nyáron kinevezett új spanyol trénerrel botladozva kezdte az idényt, eddigi öt bajnoki mérkőzésén csupán kétszer győzött három döntetlen mellett. (mti)
Manchester City: Khaldoon Al Mubarak elnök állítja: nincs miért aggódniuk a szurkolóknak, az egyesület ártatlan. Közleményével arra reagált, hogy a Premier League pénzügyi szabálytalanságok miatt indított eljárást a Cityvel szemben.
"A családomnak a következőt mondtam: a Premier League eljárása még korántsem ért véget, és ugyanolyan erős a meggyőződésünk és az eltökéltségünk a klub ártatlanságának bizonyítására, mint amikor ez az egész elkezdődött" - írta.
🚨 Official: Manchester City Chairman Khaldoon Al Mubarak statement.
“I have been part of this Club for 18 years. I have had the privilege to stand with you in the Etihad, at Wembley, and in Istanbul. This Club matters to me, and you have shown and told me – time and time again… pic.twitter.com/dv8altLbrb
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) September 26, 2026
OLASZORSZÁG
Olasz válogatott: Nicoló Zaniolo elhagyta az olasz válogatott edzőtáborát, mert nem épült fel sérüléséből, így a Törökország elleni NL-meccsen sem játszhat. (Corriere)
AS Roma: Georges Kvernadze lehet az egyik januári kiszemelt. A Frosinone 23 éves georgiai szélsőjét figyelik, aki öt gólnál jár a szezonban. (Corriere)
SPANYOLORSZÁG
Barcelona: Deco sportigazgató nyíltan dicsérte Lautaro Martínezt, így nagyon úgy tűnik, hogy a katalánok nem mondanak le az Inter-támadó megszerzéséről. (Tuttosport)
NÉMETORSZÁG
Bayern München: Harry Kane megerősítette, hogy jól haladnak a tárgyalások a Bayern Münchennel a szerződéshosszabbításról. „Mindenki láthatja, hogy boldog vagyok itt, ez látszik a teljesítményemen és azon is, ahogyan a pályán kívül kommunikálok. Nyíltan és őszintén állunk egymáshoz. Remélem, hamarosan sikerül megállapodnunk” – mondta az angol támadó.
Az Atlético egyik legsokoldalúbb alapemberére vetett szemet a Bayern. Marcos Llorente szerződéséből már csak kevesebb mint egy év van hátra, a német rekordbajnok pedig figyeli a történéseket. Az AS cikke alapján egyelőre csak érdeklődésről van szó. Közben egyébként a madridiak is hajtanak az aláírására, és szeretnének hosszabbítani vele.
VILÁGFUTBALL
Argentin válogatott: Az argentin szövetség elismerte, hogy tárgyalnak Lionel Scaloni új szerződéséről.