Először nyert László Csabával a DAC - "Az ellenfél azt hitte, ötöt rúg majd"

Fordított a DAC, amely először nyert László Csaba vezetésével.
Mokány Lajos 2016. október 30., vasárnap 6:30
Fordított a DAC, amely először nyert László Csaba vezetésével.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 30., vasárnap 6:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Második idei győzelmét szerezte meg a DAC, ezúttal is idegenben. A Miava korai vezetését követően a kezdőbe került újonc, Kontár egyenlített, majd Štepanovský révén a fordítás is sikerült. László Csaba vezetése alatt szerzett első pontokkal egy hellyel feljebb lépett a dunaszerdahelyi csapat a táblázaton.

László Csaba így értékelt a klub honlapján:
"Nagyon sportszerű meccs volt. Az első 15 percben problémáink voltak, látszott, hogy a több vereség után a csapat elvesztette az önbizalmát. Az első gólt nagyon gyorsan bekaptuk, a hazaiak akkor azt gondolták, hogy akár 5 góllal is megnyerhetik a találkozót. Mi azonban visszajöttünk a meccsbe, ezért gratulálok a csapatnak. 1:1 után mi kontrolláltuk a játékot. A szünetben elmondtam, milyen játékot várok el, tudtuk, hogy a második félidő elején nagyon agresszív lesz az ellenfél. Szerencsénk volt, hogy nem kaptunk gólt, de a szerencsét is ki kell érdemelni. A legjobb időben jött a győzelem, ami kellett nekünk, mint a friss víz és a friss levegő."

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane Törökországban?
Török sajtóhírek szerint Robbie Keane is jelölt a Trabzonspor kispadjára.
ZTE
Kapus érkezhet
Brazil sajtóhírek szerint a Corinthians 18 éves kapusa, Pietro Grecco a ZTE játékosa lehet. A fiatal hálóőr már el is köszönt volt csapatától. (Globo Esporte)
Tiszakécske/Paks/Békéscsaba
Zámbó duplán váltott
A Tiszakécske 19 éves labdarúgója, Zámbó Márton átigazolt a Paks csapatához. A MLSZ adatbankja szerint a paksiak a fiatal játékost erre az idényre kölcsönadták Békéscsabára.
Tovább az összes átigazoláshoz