Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

EL-sorsolás: A Fradit kiverő Plzen a Laziót kapta, az MU és a Roma is spanyol csapattal találkozik – a nyolcaddöntő programja

Megvannak az EL-nyolcaddöntő párosításai is.
Nyikes Zoltán 2025. február 21., péntek 13:24
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Megvannak az EL-nyolcaddöntő párosításai is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. február 21., péntek 13:24

A kieséses szakasz első fordulójának csütörtöki visszavágói után kialakult a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntős mezőnye. Az alapszakaszból a legjobb nyolc közvetlenül került a 16 közé, nyolc csapat pedig - köztük a Ferencvárost búcsúztató cseh Viktoria Plzen - a rájátszás első fordulójából.

A lehetséges párosítások már korábban eldőltek, a véglegesítésre pénteken, a nyoni sorsoláson került sor. Itt az dőlt el, hogy a továbbjutó csapatok melyik együttest kapták ellenfélnek a nyolcaddöntőben az alapszakaszbeli helyezés alapján szóba jövő lehetséges két kiemelt közül.

A párharcokban a kiemelt játssza majd hazai pályán a második mérkőzést. Összekerülhettek azonos országbeli csapatok, és olyanok is, amelyek az alapszakaszban már játszottak egymással.

Itt egyetlen olyan csapat van talpon, amelyben magyar játékos érdekelt, az utánpótlás-válogatott játékos, Fenyő Noah-t is foglalkoztató Eintracht Frankfurtra végül az Ajax vár - Lisztes Krisztiánt az EL eddigi szakaszaira nem nevezték.

Európa Liga, a nyolcaddöntő párosításai

Bodö/Glimt (norvég)–Olympiakosz (görög)
Fenerbahce (török)–Rangers (skót)
Ajax (holland)–Eintracht Frankfurt (német)
FCSB (román)–Olympique Lyon (francia)
AZ Alkmaar (holland)–Tottenham (angol)
Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol)
Viktoria Plzen (cseh)–Lazio (olasz)
Athletic Bilbao (spanyol)–AS Roma (olasz)

A negyeddöntő párosításai

Bodö/Glimt (norvég)/Olympiakosz (görög)–Viktoria Plzen (cseh)/Lazio (olasz)
AZ Alkmaar (holland)/Tottenham (angol)–Ajax (holland)/Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)/Rangers (skót)–Athletic Bilbao (spanyol)/AS Roma (olasz)
FCSB (román)/Olympique Lyon (francia)–Real Sociedad (spanyol)/Manchester United (angol)

Olvastad már?
BL-sorsolás: A Real Madridra a nyolcaddöntőben is kemény meccsek várnak, Szoboszlaiék is belehúztak – megvannak a párosítások
Madridi derbit rendeznek a BL-nyolcaddöntőben, a Liverpoolra a PSG vár.
Elolvasom
Átigazolások
DVSC / FTC
Pesic Debrecenben?
A Ferencváros 33 éves szerb csatára, Aleksandar Pesic iránt a DVSC is érdeklődik sajtóhírek szerint.
Újpest
Hazament a lengyel légiós
Az Újpest lengyel középpályása, Damian Rasak egy évre, kölcsönben a hazája élvonalának 11. helyén álló GKS Katowicéhez került. (ujpestfc.hu)
Fradi/Tottenham
Keane-reakció
"Találgatásokkal nem foglalkozom" - reagált Robbie Keane az M4 Sport azon kérdésére, hogy ha úgy adódna, elfogadná-e a Tottenham kispadját, majd az ír edző elviharzott.
Tovább az összes átigazoláshoz