fotó: Istvan Derencsenyi/Getty Images
Az öltözőben jelentek meg az orvosok.
Ahogyan arról beszámoltunk, az FCSB drámai mérkőzésen nyert 3-2-re a koszovói Drita ellen az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának odavágóján.
A román bajnok kétgólos hátrányból fordított, úgy, hogy a győztes gólt a 94. percben szerezte Daniel Birligea. Az izgalmakat nem viselte jól a Drita vezetőedzője, Zekirija Ramadani, aki a ProSport információi szerint rosszul lett a kispadnál, a stadion orvosi személyzete pedig 20 percig foglalkozott vele.
A 47 éves edző ezt azonban cáfolta, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az orvosok a Drita öltözőjében jártak, de nem őt, hanem az egyik segítőjének kellett a segítség.
Én egy nagyon erős ember vagyok
- idézte Ramadani szavait a sport.ro.
Olvastad már?
A Fradi órákon belül visszaigazolja volt játékosát
Kubatov Gábor elnök is jelezte már, hogy közeleg a nagy visszatérés.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Távozhat a védő
Sajtóhírek szerint a Dinamo Bukarest szeretné megszerezni az Újpest portugál védőjét, Joao Nunest. (Emanuel Rosu)
Mezőkövesd
Hosszabbítás
Hivatalos felületein jelentette be a Mezőkövesd, hogy a 34 esztendős Vajda Sándor a következő idényben is a csapatot fogja erősíteni.
Csíkszereda
Többen távoztak
Több távozót jelentett be a Csíkszereda, köztük Kleinheisler Lászlót.