Michal Gašparik hat helyen változtatott a Górnik kezdőcsapatán a Radomiak elleni bajnoki mérkőzésen, a zabrzei együttes teljesítménye azonban egyáltalán nem esett vissza - 3-1-re győztek, a sikerből pedig Peter Federico González két góllal vette ki a részét.
A 24 éves dominikai válogatott szélső már a Ferencváros elleni első mérkőzésen is megvillant. Bár mindössze tíz percet töltött a pályán, a hajrában egy remek szóló végén kevéssel a kapufa mellé lőtt, és kis híján kiegyenlítette a találkozó állását - írja az onet.pl cikkében.
A Górnik vezetőedzője egyelőre nem árulta el, milyen kezdőcsapattal áll fel csütörtökön, de könnyen lehet, hogy a Federico művésznevű játékos ezúttal már az első perctől a pályán lesz. A játékost éppen azért szerződtették Zabrzébe, hogy idővel a támadójáték egyik meghatározó alakjává váljon.
A Realnál közellenség lett
González nem akárhonnan érkezett: a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, és három alkalommal a madridi sztárcsapat La Liga-mérkőzésén is pályára lépett. Később a Valenciában és a Getafében is szerepelt a spanyol élvonalban, összesen 35 La Liga-meccsig jutott eddig.
A Valencia jelentette számára az egyik legemlékezetesebb állomást. 2024 januárjában kölcsönben került a klubhoz, és bár elsősorban csereként számítottak rá, hamar főszereplővé vált a Real Madrid elleni 2–2-es mérkőzésen. A találkozó végén büntetőt reklamált a Valencia javára, ami miatt komoly kritikákat kapott a madridi szurkolóktól. Később rasszista támadások is érték a közösségi médiában.
A spanyolországi pályafutása ezt követően nem alakult a várakozások szerint. A Valencia nem élt 2,5 millió eurós vételi opciójával, majd a Getafe kevesebb mint kétmillió euróért megszerezte. Ott azonban nem tudott igazán kibontakozni. A tavalyi idényben a Real Valladolidnál kölcsönben már jobban teljesített, a másodosztályú csapat színeiben hat gólt szerzett, de a Valladolidnak nem volt lehetősége végleg megvásárolni.
Federico végül július elején igazolt a Górnikhoz, amely 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele. Ez az első alkalom, hogy a Madridban született futballista külföldi bajnokságban szerepel. A lengyelországi kalandja eddig ígéretesen alakul: három mérkőzésen két gólnál jár, miközben saját bevallása szerint az egy az egy elleni játék, a gyorsasága és a lövései jelentik a legnagyobb erősségeit. A Górniknak csütörtökön ezekre a képességekre különösen nagy szüksége lehet: a Ferencváros az első mérkőzést 1–0-ra megnyerte, így a lengyeleknek a továbbjutáshoz meg kell fordítaniuk a párharcot Zabrzében.
"Kellemes probléma"
A Górnik számára az elmúlt hétvége nemcsak Federico formája miatt volt biztató. Gašparik alaposan felforgatta a kezdőcsapatot a Radomiak ellen, ami meglepetést okozott, hiszen a szlovák vezetőedző korábban inkább a stabil összeállítás híve volt. A húzása azonban tökéletesen bejött: Paulo Bernardo is remekül futballozott, Sondre Liseth hosszú idő után nyújtott kiemelkedő teljesítményt, míg a védelemben az általában csere Paweł Bochniewicz is meggyőzően játszott.
Mindez kellemes gondot okoz Gašpariknak a csütörtöki visszavágó előtt.
Nehéz döntések várnak ránk a Ferencváros ellen, de egy edző számára ez már-már kellemes problémát jelent
– fogalmazott a szakember.