Igor Pajac neve a magyar és a Fradi-szurkolóknak sem lehet ismeretlen, hiszen korábban már több alkalommal is vezetett magyar érdekeltségű mérkőzést. Pajac dirigált többek között a két évvel ezelőtti, Ferencváros-Tottenham Európa Liga-találkozón is, amelyet az angol együttes 2-1-re nyert meg.
A 40 éves, zágrábi születésű játékvezető ugyanakkor egy emlékezetes, magyar érdekeltségű 2020-as eset miatt is ismertté vált a sajtóban. A Rijeka-Osijek Horvát Kupa-mérkőzésen kiállította az Eszék magyar válogatott játékosát, Kleinheisler Lászlót, az esetet azonban később súlyos játékvezetői hibának minősítették.
A Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) a történtek miatt a szezon végéig eltiltotta a bírót. A történtek után több eszéki szurkoló is megfenyegette Pajacot, ezért a spori a családja biztonsága érdekében Magyarországra menekült.
Pajac nem először vezet magyar érdekeltségű mérkőzést, hiszen 2023-ban a Magyarország-Csehország (1-1) felkészülési találkozón, míg 2021-ben az Ararat Jereván-Fehérvár FC (2-0) Konferencia Liga-selejtezőn fújta a sípot.