Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Dibusz szerint ritka az ilyen idegenbeli EL-meccs: "Versenyképesek vagyunk Európában, de az NB I-ben is egyértelműsíteni kell, milyen erősek vagyunk"

A kapus bízik benne, hogy a hangulat és az eredmény kárpótolta a határon visszafordított Fradi-szurkolókat.
Nyikes Zoltán 2025. október 23., csütörtök 22:20
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A kapus bízik benne, hogy a hangulat és az eredmény kárpótolta a határon visszafordított Fradi-szurkolókat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. október 23., csütörtök 22:20

A gólszerző és gólpasszt adó Kristoffer Zachariassen és Robbie Keane vezetőedző mellett a kapuba visszatérő Dibusz Dénes is értékelte a Salzburg elleni győzelmet.

– Az első félidő is amúgy rendben volt a részünkről, azt leszámítva, hogy kaptunk egy nehezen elképzelhető gólt, 3-4 ember között tudott utat találni a labda a kapuba – kezdte a magyar válogatott kapus a FradiMédiának. – Összességében azonban nekünk is megvoltak a lehetőségeink, Varga Barnabásnak volt egy elhibázott büntetője, de ettől függetlenül is egy teljesen kiegyenlített találkozó volt, mi is tudtunk veszélyeztetni. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy teljesen benne van az egyenlítés, vagy akár a fordítás is. Nagyon jókor jött az egyenlítő találat, utána pedig gyorsan tudtuk rárúgni a másodikat és a harmadikat, ami más mérkőzést indított el. Sajnos a vége izgalmas lett, mert egy gyors ellentámadásból sikerült egy gólra feljönniük a hazaiaknak, de viszonylag jól tudtuk menedzselni a találkozó hátralévő részét. Mindenki nagy munkát tett bele ebbe a 96 percbe. Nagyon nehéz volt, a körülmények nehezítették a játékosok dolgát, többen is görcsöltek, érezhetően sokakat megfogott a mélyebb pálya és az, hogy a Salzburg egy nagyon intenzív csapat. Nagyon örülünk, hogy három ponttal tudunk innen távozni.

A riporter felvetette, hogy hiába volt az ismert okok miatt foghíjas a Fradi-tábor a stadionban, így is nagyon hangosan szurkoltak.

– Ritka az ilyen idegenbeli mérkőzés, és nyilvánvalóan ezt a helyzet is szülte egy kicsit, hogy mind a szurkolók, mind a csapat nagyon meg akarta mutatni, mennyire egységesek tudunk lenni. Így talán még fájóbb az az élmény, amit sok száz szurkolónktól elvettek, de bízok benne, hogy picit kárpótolta őket az, ahogyan a jelenlévők szurkoltak és ahogyan a csapat küzdött, játszott. Le a kalappal a szurkolók és a csapat előtt is és bízunk benne, hogy többet ilyen nem fog előfordulni.

Dibusznak ezt követően felvetették, hogy a Ferencváros három fordulót követően 7 ponttal áll az EL-alapszakaszban.

– Felőlünk le is fújhatják az egészet... Jó lesz ránézni a tabellára, ebből a három meccsből szerintem kihoztuk a maximumot. Úgy néz ki, versenyképesek vagyunk Európában, örülök, hogy így sikerült kezdenünk. Szerénynek kell maradnunk, nyilván kellő magabiztossággal, de most a ZTE elleni hétvégi találkozó az, amit meg kell nyernünk és a bajnoki találkozókon is meg kell mutatni és egyértelműsíteni kell, milyen erősek vagyunk – zárta a kapus.

Olvastad már?
Súlyos vádak, az osztrákok szerint ezért nem engedték át a határon a Fradi szurkolóit
Váratlan magyarázattal állt elő egy osztrák lap azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros szurkolóit miért nem engedték át a hegyeshalmi határon, amely miatt nem lehetnek ott a csapat RB Salzburg elleni Európa Liga-mérkőzésén.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz