Fotó: fradi.hu

Csercseszov az utolsó edzésen dönt a BL-kezdőről: "A műfű egy külön kihívás" - elégedett az eddigi Fradi-igazolásokkal

A Ferencváros vezetőedzője a feröeri műfüvet még ki akarja próbálni és igyekezett feltérképzeni az első BL-riválist.
Csakfoci.hu 2023. július 10., hétfő 19:30
Fotó: fradi.hu
A Ferencváros vezetőedzője a feröeri műfüvet még ki akarja próbálni és igyekezett feltérképzeni az első BL-riválist.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. július 10., hétfő 19:30

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov tartott sajtótájékoztatót a KÍ Klaksvík elleni, keddi BL-selejtező előtt.

- Holnap lesz az első hivatalos mérkőzésünk, ami egy Bajnokok Ligája-selejtező, úgyhogy ehhez mindenképpen megfelelő felkészülés kellett, és megfelelő játékot is kell nyújtanunk. Két edzőtáboron vagyunk túl, edzőmeccseken, ahol ki tudtunk egy pár dolgot próbálni, de most jön majd az első tétmeccs. Az utolsó pár mérkőzését néztem meg az ellenfelünknek, hiszen nagyon jól tudom, hogy nemzetközi szinten is játszottak, viszont számunkra a legfontosabb az, hogy aktuálisan hogyan játszik a csapatuk.

Úgy gondolom, hogy az új játékosok megfelelően beilleszkedtek a csapatba. Láthattunk párjuktól gólt is, de ami nagyon fontos még, az az, hogy a mai edzésen ki hogyan szerepel, hiszen tudjuk jól, hogy a műfű egy külön kihívást jelenthet majd, úgyhogy ez a tréning még kiemelt fontossággal bír majd. Az otthoni műfű működése teljesen más, mint az ittenié, úgyhogy nem is szerettünk volna annak a kipróbálásával ilyen szempontból időt veszíteni.

A legfontosabb, hogy ma kipróbáljuk az itteni pályát. Játékosként már jártam a Feröer-szigeteken, és úgy gondolom, hogy ez az időjárás teljesen normális és a focihoz ideális - fogalmazott a tréner a klaksvíki Djúpumýra Stadionban.

Olvastad már?
BL, EL, EKL: Brutális pénzeket kereshetnek az NB I-es csapatok is Európában - itt a lista
Az UEFA közzétette azokat a pénzdíjakat, amelyeken az ebben a szezonban az európai kupákban részt vevő csapatok osztoznak majd. Az oroszlánrész természetesen ezúttal is a Bajnokok Ligájának jut, de az Európa Liga és a Konferencia Liga is kecsegtető összegekkel honorálja a klubokat.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
Tovább az összes átigazoláshoz