Botrányt okozott a kétszeres magyar bajnok: Hazudott és otthagyta a csapatát

Bajba került a középpályás, aki a Lokinál érte el legnagyobb sikereit.
Dudás Gábor 2017. június 22., csütörtök 11:39
Bajba került a középpályás, aki a Lokinál érte el legnagyobb sikereit.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 22., csütörtök 11:39

Selim Bouadla, a DVSC korábbi kétszeres bajnok és kupagyőztes játékosa okozott botrányt jelenlegi klubjánál, a horvát Slaven Belupo csapatánál.

A 28 éves francia középpályás a net.hr horvát hírpottál cikke szerint rejtélyes körülmények között, klubjának füllentve tűnt el, azt hazudva, hogy operációra szorul, és csak később tér vissza Horvátországba. Azonban a lap szerint a háttérben az áll ,hogy Bouadlának elment a kedve attól, hogy a Slavenben futballozzon, miután a klub eladta a legjobb játékost és cimboráját, a brazil Hebert a bajnok Rijekának.

 

A játékos állítólag titokban már össze is pakolt(?), az edzéseken sem jelent meg, és a Ferencváros elleni, múlt szombati felkészülési meccset is kihagyta, pedig számítottak volna rá.

A koprivnicai klub sportigazgatója, Zvonimir Simunovic is értetlenül áll a történtek előtt, de mint mondta, a játékos aligha távozhat csak úgy, következmények nélkül, ráadásul a szerződése a jövő nyárig szól a csapatnál.

- Lementem az edzésre, ott mondták, hogy Bouadla nincs jelen. Nem tudom, mi történt, senki nem tudott válaszolni. Ha a mai edzésre sem jön el, felfüggesztjük a játékjogát. Még egy évig szól a szerződése, és ha fizetést kapsz, kötelezettségeid vannak. (…) Majd meglátjuk, mi lesz. Ha csak így elmegy, nem fog tudni sehol máshol játszani – mondta a klubvezető.

Bouadla 2011 és 2015 között futballozott Debrecenben, és bár több sérülése is hátráltatta ottani pályafutását, sokszor bizonyult meghatározó játékosnak a Lokinál. Végül nem hosszabbítottak vele szerződést és a portugál Académicához került, onnan igazolt aztán Horvátországba tavaly augusztusban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz