Borbély Balázs vezetőedző szerint a Ferencváros a selejtezőben és a főtáblán is játszott már erős ellenfelekkel, de csütörtökön az AC Milan otthonában sorra kerülő negyedik fordulós összecsapás egészen más szintet képvisel majd.
- Mondhatjuk, hogy eddig sikeres a szereplésünk Európában akár a nyári kvalifikációt, akár az őszi alapszakaszt nézzük.
Bár játszottunk remek ellenfelekkel, de ez a meccs teljesen más kaliberű és színvonalú lesz.
Arra számítok, hogy többet birtokolja majd a labdát a hazai csapat, ezért nekünk nagyon szervezettnek és fegyelmezettnek kell lennünk a labda nélküli játékban, viszont ha nálunk lesz a labda, akkor remélem, kellő önbizalommal tudunk támadásba lendülni, mert olyan csapat védekezése is zavarba hozható, mint a Milan - mondta a San Siróban tartott szerdai sajtótájékoztatóján a nyáron kinevezett szakember.
Az MTI érdeklődésére elárulta, sérüléseket tekintve jól áll a csapata, egyedül Lisztes Krisztián nem utazott el Milánóba, mindenki más bevethető.
- Olyan ember vagyok, aki nem néz a távoli jövőbe, mégis a sorsoláskor mindenki fejében végigfut, milyen nagy tradícióval rendelkező csapatokkal találkozunk, szóval örültünk neki, és most eljött ebből az egyik nap, amit vártunk. Nehéz megmondani hogy játszik majd a Milan, mert váltogatja a játékrendszerét, rotálja a játékosait, továbbá sok sérültje van, a kezdő kapusa, Mike Maignan pedig eltiltott. Éppen ezért teljesen pontosan nem tudtuk megfejteni, hogy néz majd ki a Milan kezdő tizenegye, de a lényeg, hogy mi felkészültünk minden eshetőségre és megfelelő önbizalommal érkeztünk erre a mérkőzésre - jelentette ki a 47 éves tréner, aki olasz edzőkre vonatkozó kérdésre elárulta, hogy Carlo Ancelotti a példaképe.
Borbély szerint nagy különbség van a között, hogy egy csapat győzelmi kényszerben vagy felszabadultan futballozhat, azonban úgy vélte, ezúttal nem ez lesz a döntő, mert mindkét együttesben van elég tapasztalt labdarúgó, akik megfelelően kezelik a nyomást.
- Jó régen volt, de szerencsére játszhattam a San Siróban, csak sajnos üres lelátók előtt, szóval nem tudtuk megtapasztalni a hangulatát - idézte fel azt a 2005-ös Bajnokok Ligája-mérkőzést, melyen a szlovák Artmedia csapatával játékosként 4-0-s vereséget szenvedett a többek között Luis Figo, Sebastian Verón és Javier Zanetti alkotta Internazionalétól.
Borbély szerint nagy büszkeség, hogy Ruben Amorim elismerően nyilatkozott a Ferencvárosról, de nemcsak neki, hanem mindenki számára, aki a Ferencvárost és a magyar futballt képviseli. Emellett ha csak egyetlen játékost igazolhatna le a Milanból, akkor a 2018-ban vb-ezüstérmes és aranylabdás horvát Luka Modriccsal dolgozna együtt.
- Köszönetet mondok istennek, hogy itt lehetek a futball egyik leghíresebb stadionjában. Ez egy hatalmas lépcsőfok a karrieremben. Nagyon sok munka van abban, hogy idáig jutottam - mondta Bamidele Yusuf. - Az pedig hogy egy olyan edző, mint Amorim a nevemet említi, azt jelenti, valamit jól csinálok. Számomra teljesen mindegy, hogy szélsőként vagy középcsatárként játszom, mert mindkét pozícióban jól érzem magam. A legfontosabb, hogy győzelmekhez segítsem a csapatomat.
A hárompontos AC Milan és a három forduló után százszázalékos Ferencváros találkozója csütörtökön 18.45-kor kezdődik a svájci Urs Schnyder sípjelére a San Siróban. (MTI)