BL: Haaland kihagyott 11-ese simán belefért a Citynek Münchenben, elődöntős az Inter is - videó

Kialakult az elődöntők mezőnye a Bajnokok Ligájában. A City továbbjutása nem forgott veszélyben Münchenben, míg az Inter túllépett a Benficán.
Csakfoci.hu 2023. április 19., szerda 22:58
Kialakult az elődöntők mezőnye a Bajnokok Ligájában. A City továbbjutása nem forgott veszélyben Münchenben, míg az Inter túllépett a Benficán.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. április 19., szerda 22:58

A Bayern bekezdett, az első nagy helyzetre a 17. percig kellett várni, Sané azonban 15 méterről mellé gurított. Két perccel később Haaland lépett volna ki ziccerben, Upamecano azonban utolsó emberként buktatta, Turpin már vette elő a piros lapot, amikor az asszisztens beintette a lest.

A 36. percben már nem úszta meg a lapot a francia hátvéd: egy lövésbe kézzel ért bele, amiért sárgát kapott, a City pedig 11-est, amit azonban Haaland a kapu fölé vágott. A 42. percben Coman bombáját ütötte ki Ederson.

A második félidő elején egy gyors kontra végén Haaland 8 méterről a kapuba vágta a labdát.

A 83. percben a Bayern is kapott egy büntetőt kezezésért, amit Kimmich a kapu közepébe lőtt. A hajrában Tuchelt kiállította a bíró, miután reklamálásért megkapta a második sárga lapját is.

A nap másik negyeddöntőjében az Inter kétgólos idegenbeli győzelem után fogadhatta a Benficát és gyorsan vezetést is szerzett: Barella 12 méterről parádésan tekert a jobb felsőbe. A portugálok ugyan egyenlítettek, de a második félidőben Lautaro Martinez és a csereként beállt Correa is betalált és úgy tűnt, az olaszok kettős győzelemmel lépnek tovább, a vendégek viszont a végén egyenlíteni tudtak.

Az elődöntőben az Inter a városi rivális AC Milan ellen lép pályára, míg a Manchester City ellenfele a címvédő Real Madrid lesz.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók

Bayern München - Manchester City 1-1 (Kimmich 83. - 11-esből, ill. Haaland 58.), továbbjutott a City 4-1-el

Bayern München: Sommer - Pavard (Stanisic 78.), Upamecano, De Ligt, Cancelo (Davies 64.) - Kimmich, Goretzka – Sané (Mané 64.), Musiala (Müller 72.), Coman - Choupo-Moting (Tel 71.)

Manchester City: Ederson - Akanji, Dias, Ake (Laporte 66.) - Stones, Rodri - Brnardo Silva, De Bruyne (Walker 88.), Gündogan, Grealish - Haaland (Álvarez 84.)

Inter – Benfica 3-3 (Barella 14., Lautaro Martinez 65., Correa 76., ill. Aursnes 38., Silva 86., Musa 95.), továbbjutott az Inter 5-3-al

Inter: Onana - Bastoni (D'Ambrosio 80.), Acerbi, Dermian - Dumfries, Mkhitaryan, Brozovic, Barella (Calhanoglu 76.), Dimarco (Gosens 80.) - Lautaro Martinez (Correa 76.), Dzeko (Lukaku 76.)

Benfica: Vlachodimos - Gilberto (Neres 46.), Silva, Otamendi, Grimaldo - Luis, Chiquinho (Neves 80.) - Joao Mario (Schjelderup 89.), Rafa Silva (Musa 80.), Aursnes – Ramos (Guedes 74.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz