Dél-Afrikában van két csapat, amelyik nem tud kilencven percet a pályán tölteni egymás ellen.
Bizarr 11-est láthattak azok a szurkolók, akik a helyszínen látták a Mpheni Defenders és a Vondwe XI Bullets csatáját a dél-afrikai harmadosztálynak számító Limpopo ABC Motsepe Ligában.
A vendégek játékosai azzal tiltakoztak az ellenük megítélt büntető ellen, hogy levonultak a pályáról. A hazaiak azonban nem zavartatták magukat, üres kapura is értékesítették a 11-est, és ha már mindez sikerült, alaposan meg is ünnepelték a találatot. Ezt követően egyébként félbeszakította a játékvezető a találkozót.
A két csapatnak nem ez volt az első idei botrányos meccse. Az első párharcuk már négy perc után félbeszakadt, akkor a Bullets jogtalannak vélt 11-ese miatt, a későbbi folytatás pedig egy gól érvénytelenítése miatt szintén nem tudott végigmenni.
Olvastad már?
Ritkán pörköl így oda magyar edző a saját csapata szurkolóinak: "Tegyék össze a kezüket, hogy őket nézhetik, vagy maradjanak otthon!"
A Nagykanizsa vezetőedzője, Gabala Krisztián nagyon kiakadt a szurkolókra.
Elolvasom
Átigazolások
Mezőkövesd
Új sportigazgató
Nemcsak a kispadon, hanem a sportigazgatói székben is csere történhet. A Csakfoci információi szerint Cseri Tamás helyét az a Koszta Péter veheti át, aki január óta szakmai tanácsadóként dolgozik a klubnál.
DVTK/DVSC
Kapusedző vált
Tuska János öt év után búcsúzik a Diósgyőrtől. A kapusedző a BOON információi szerint a DVSC-nél folytatja.
Újpest
Tijaniról tárgyalnak