BL: Újfent a legendás döntő helyszínén rendezhetik a finálét

Jelenleg két stadion van versenyben a 2020-as Bajnokok Ligája döntőjének megrendezéséért. A két év múlva sorra kerülő finálénak vagy Törökország vagy Portugália ad majd otthont.
admin 2017. november 4., szombat 7:15
Jelenleg két stadion van versenyben a 2020-as Bajnokok Ligája döntőjének megrendezéséért. A két év múlva sorra kerülő finálénak vagy Törökország vagy Portugália ad majd otthont.
Szerző: admin 2017. november 4., szombat 7:15

Az UEFA tájékoztatása szerint a 2020-as BL-finálé Isztambumban, az Atatürk Olimpiai Stadionban vagy Lisszabonban, az Estádio da Luzban kerül majd megrendezésre.

Egyik stadion számára sem lenne ismeretlen a finálé, hiszen Portugáliában 2014-ben, míg Isztambulban 2005-ben már rendeztek döntőt. A 2005-ös finálé az egyik legemlékezetesebb meccsként vonult be a Bajnokok Ligája történetébe, hiszen a Liverpool néhány perc alatt állt fel háromgólos hátrányából, majd büntetők után a trófeát is elhódította.

Az idei kiírás döntőjét a kijevi Olimpiai Stadionban rendezik majd, míg 2019-ben az Atlético Madrid új arénájában, a Wanda Metropolitianóban játsszák majd a finálét.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz