Óriási változás a BL-ben és az EL-ben: A MOL Vidi, a Fradi, az Újpest és a Honvéd meccseit is érinti már

Az UEFA bejelentette, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában, már a most induló 2018–2019-es idényben a csapatok kapnak egy negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.
Dudás Gábor 2018. július 5., csütörtök 14:05
Az UEFA bejelentette, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában, már a most induló 2018–2019-es idényben a csapatok kapnak egy negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 5., csütörtök 14:05

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a benn maradó cserék nem „vesznek el” a 90 perc letelte után.

Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.

A fenti módosítások mellett az európai szövetség azt is engedélyezte – ugyancsak a világbajnokságon alkalmazott szabályozás mintájára –, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az „elfér a kézben”, és „a játékosok biztonságának érdekében vagy taktikai-edzői okokból” alkalmazzák. (MTI)

A magyar csapatok jövő heti programja a nemzetközi kupákban:

Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör:

Július 10., kedd, 18:00: Dudelange - MOL Vidi FC

Európa Liga, 1. selejtezőkör:

Július 11., szerda, 17:30: Rabotnicki - Bp. Honvéd

Július 12., csütörtök, 19:00: FTC - Maccabi Tel-Aviv

Július 12., csütörtök, 19:00: Neftci - Újpest

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz