Az Európai (UEFA), az Ázsiai (AFC), valamint az Észak- és Közép-Amerikai (CONCACAF) Labdarúgó Szövetség közös nyílt levélben bírálta a nemzetközi szövetséget (FIFA) vezető Gianni Infantinót. A közlemény kiemeli, hogy a futball nem egy ember tulajdonát képezi.
Csend van ott, ahol felelősségnek kellene lennie, távolságtartás ott, ahol átláthatóságnak. Ezek nem azok a tulajdonságok, amelyeket a futball megérdemel a vezetés részéről
- közölte a három kontinentális szövetség a "futballcsaládhoz" intézett levélben.
Infantino két hete jelentette be, hogy a jövőbeli világbajnokságokat - a férfi és női válogatott és klub-vb-t - egy húszmilliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg, amelyben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna. Szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy ez a lépés fokozhatná a nyomást a világbajnokság mezőnyének további bővítése vagy a jelenleginél gyakoribb megrendezés irányába. Az idei férfi vb-n a korábbi 32 helyett már 48 válogatott vett részt, jelenleg pedig a FIFA azon dolgozik, hogy a létszám 64-re emelkedhessen.
Az ötletet határozottan ellenezte az UEFA, az AFC, a CONCACAF, valamint a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség, ráadásul a FIFA-n belül is több meghatározó vezető elhatárolódott tőle. A FIFA-elnök három nappal később visszavonta a tervet, ám több szövetség jelezte, hogy jövőre nem támogatja Infantino mandátumának meghosszabbítását. Az afrikai országok jelentős része, valamint hat ázsiai ország azonban Infantino mellett foglalt állást. A CONMEBOL előzőleg szintén aggodalmának adott hangot a FIFA "ismétlődő egyoldalú lépései" miatt, ugyanakkor üdvözölte a vitatott terv visszavonását.
A FIFA szerdai, marokkói válságtanácskozása után bocsánatot kért tagszövetségeitől a világbajnoksághoz kapcsolódó kereskedelmi jogok értékesítéséval kapcsolatos hibák miatt, ugyanakkor a FIFA-elnökség megerősítette posztján Infantinót.
A hétfői nyílt levél aláírói viszont hangsúlyozták, hogy nem győzte meg őket a FIFA bocsánatkérése, miközben a vezetőség egyidejűleg teljes támogatásáról biztosította az elnököt a rabati válságülésen. A kontinentális szövetségek óva intették azokat az országokat, amelyeket "megkísértett "az Infantino által ígért, váratlan pénzügyi bevétel.
"Ez nem a pénzről szól. A konföderációk már felszólították a FIFA-t a meglévő hatalmas tartalékok felelősségteljes elosztására, hogy tovább erősítsék a tagszövetségek fejlesztését. Itt most a játék integritásáról és azoknak az integritásáról van szó, akiket a kormányzásra választottak meg. Amikor a bizalmat megtévesztés rombolja le, amikor egy egyén a ráruházott hatalommal rendelkező közösség fölé helyezi magát, az már nem a futballcsalád szolgálatának kötelessége" - vélekedett a három szervezet, amely kifogásolta, hogy a FIFA nem ismerte be: az elbukott terv nagy hiba volt. "Továbbra is hiába várjuk, hogy közöljék, a vb eladásának az ötlete alapvetően helytelen volt, nem csak egy eljárási vagy kommunikációs probléma".
Az UEFA, az AFC és a CONCACAF közölte, a futball ereje mindig is az egységben rejlett, ezért meg kell tartani ezt az egységet, és egy olyan vezetés mellett kiállni, amely nem uralni, hanem szolgálni akarja a labdarúgást.
(mti)