Az európai szövetség hivatalos közleményben magyarázta meg a döntést, amellyel Julián Alvarez Real Madrid elleni büntetőjét érvénytelenítették, kiemelve, hogy a bal lábával is minimálisan érintkezett a játékszer.
A Marca szerint az Atlético egész csütörtök délelőtt magyarázatot kért az UEFA-tól a döntéssel kapcsolatban, azt állítva, hogy szerintük nincsenek olyan képek, amelyeken egyértelműen látszik a kettős érintés. A portál úgy tudja, maga Alvarez állítólag azt mondta a családjának, hogy abban a pillanatban ő sem érzékelte úgy, hogy a másik lábához is hozzáért volna a labda. A Matracosok a hírek szerint még jogi lépéseket is fontolgattak.
Az UEFA azonban lépett az ügy tisztázása érdekében, közzétette azokat a képeket, amelyek alapján a döntés született, továbbá egy magyarázatot is mellékeltek hivatalosan.
– Az Atlético Madrid érdeklődött az UEFA-nál az eset miatt, amikor is Julián Alvarez büntetőjét végül érvénytelenítették a Real Madrid ellen. Bár minimálisan, de a játékos a rúgás előtt a támaszkodólábával is érintkezett a labdával, ahogy az a mellékelt videoklipben látható. A jelenlegi szabály (játékszabályok, 14.1. szabály) értelmében a VAR-nak jeleznie kell a játékvezető felé, hogy a gólt el kell utasítani – idézi a football-espana.net az UEFA közleményét.
@UEFA have released the footage from Julian Alvarez's penalty upon which the double-touch decision was made.
In an official statement, they say they are considering a rule change. pic.twitter.com/kTJN6ByPdW
— Football España (@footballespana_) March 13, 2025
Az UEFA megjegyezte, megvitatja a játékvezetői testülettel, hogy a szabályt módosítani kell-e, hogy az olyan helyzeteket is figyelembe lehessen venni, amikor a kettős érintés véletlenszerű.
– Az UEFA tárgyalásokat kezd a FIFA-val és az IFAB-bal annak meghatározására, hogy felül kell-e vizsgálni a szabályt olyan esetekben, amikor a kettős érintés egyértelműen nem szándékos – olvasható a közleményben.
Úgy tűnik tehát, az UEFA ezzel lezártnak tekinti az ominózus esetet.



