1,5 milliárdos álomházba költözhet az MU új csillaga – fotók

Egy korábbi MU-sztár már lakott azon a birtokon, ahová most a chilei klasszis készül.
Budai László 2018. január 28., vasárnap 7:07
Egy korábbi MU-sztár már lakott azon a birtokon, ahová most a chilei klasszis készül.
Szerző: Budai László 2018. január 28., vasárnap 7:07

Alexis Sánchez az alábbi, 4 millió fontba kerülő villát nézte ki magának, már a Manchester United játékosaként. A házat akár nyolcheti fizetéséből is megvehetné persze (heti 505 ezer fontról szóltak a hírek), de nemcsak ez az épületegyüttes érdekessége, hanem az is, hogy korábban az argentin Carlos Tévez is kibérelte magának a több mint 3 hektáros birtokot is magába foglaló komplexumot.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz