Hivatalos: A Tottenham kirúgta Mourinhót, aki állítólag tiltakozott a Szuperliga ellen

A Tottenham hivatalos oldalán közleményben jelentette be, hogy menesztette José Mourinhót a csapat vezetőedzői posztjáról. Sajtóhírek szerint a portugál tréner a Szuperliga ellen tiltakozva nem tartott edzést csapatának hétfő délelőtt, és vélhetően ez okozhatta a vesztét a londoniaknál.
Csakfoci Admin 2021. április 19., hétfő 12:20
A Tottenham hivatalos oldalán közleményben jelentette be, hogy menesztette José Mourinhót a csapat vezetőedzői posztjáról. Sajtóhírek szerint a portugál tréner a Szuperliga ellen tiltakozva nem tartott edzést csapatának hétfő délelőtt, és vélhetően ez okozhatta a vesztét a londoniaknál.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. április 19., hétfő 12:20

A Portóval és az Internazionaléval Bajnokok Ligája-győztes portugál tréner 2019 novemberében vette át az észak-londoni együttes irányítását. Kinevezésekor trófeákat ígért, de a tervekből nem lett semmi: a megelőző évek sikeres szezonjai után a Spurs tavaly csak hatodik lett a Premier League-ben, és most is csupán a hetedik helyen áll, azaz messze van a BL-indulás lehetőségétől.

- José és stábja a klub kihívásokkal teli időszakában dolgozott velünk, és koronavírus-járvány idején is tanúbizonyságot tett profizmusáról, alkalmazkodóképességéről. Személyesen nagyon kedvelem őt, sajnálom, hogy a közös munka nem igazán működött, ezzel mindkettőnknek szembe kellett nézni - idézte Daniel Levy klubelnök szavait a közlemény.

A menesztés időzítése ezzel együtt kissé váratlan, a Tottenham ugyanis vasárnap döntőt játszik a Ligakupában a Manchester Cityvel.

Nemzetközi sajtóhírek szerint Mourinho vesztét az okozta, hogy hétfő délelőtt a szuperliga ellen tiltakozva nem tartott edzést csapatának,

más források azonban cáfolták ezt az értesülést, és állítólag a portugál trénert kizárólag az elmaradt eredmények miatt menesztette a klub.

Mourinho helyét ideiglenesen Ryan Mason veszi át, a további lépésekről a klub későbbre ígért tájékoztatást.

A jelenlegi idényben az Európa-ligában szerepelhetett a csapat, de ott a legjobb 16 között nagy meglepetésre kiesett a Dinamo Zagreb ellenében. (MTI/csakfoci.hu)

Olvastad már?
"A Szuperliga bűncselekmény, különösen undorodom az MU-tól és a Liverpooltól" - az eddigi legkeményebb vélemény egy legendás játékostól
A 8-szoros angol bajnok és 2-szeres BL-győztes szerint el kellene venni a pontokat és a címeket is az új Szuperligát megalapító topkluboktól.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz