A Burnley a 93. percben egyenlíteni tudott Londonban, de így sem szerzett végül pontot. Tényleg drámai volt a hajrá.
Pedig a vendégcsapat bő félórát emberhátrányban is futballozhatott, hiszen a svájci Xhaka a 65. percben megkapta idénybeli ötödik(!) piros lapját. A maratoni ráadás végén aztán Alexis Sanchez lába nem remegett meg, így 2-1-re nyertek az Ágyúsok és feljöttek a második helyre.
PREMIER LEAGUE, 22. FORDULÓ:
Arsenal – Burnley 2-1 (Mustafi 59., A. Sanchez 98. – 11-esből., ill. Gray 93. – 11-esből)
Korábban:
Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)