A Vidi távozója azonnal debütálhat új klubjában: "Garanciát nem tudnak vállalni, de számolnak velem"

A Fehérvár FC labdarúgócsapatától a görög élvonalbeli Voloszhoz igazoló Kovács Dániel akár már a szerdai bajnoki mérkőzésen bemutatkozhat új együttesénél.
Csakfoci.hu 2023. december 29., péntek 17:40
A Fehérvár FC labdarúgócsapatától a görög élvonalbeli Voloszhoz igazoló Kovács Dániel akár már a szerdai bajnoki mérkőzésen bemutatkozhat új együttesénél.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. december 29., péntek 17:40

A székesfehérvári klub csütörtökön számolt be róla, hogy szerződést bontott a 29 éves futballistával, aki az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy két napja volt dönteni a váltásról. A Volosznak ugyanis megsérült két kapusa, rajtuk kívül pedig egy szerb játékos védett, a klub mellé akart még egy bevethető hálóőrt.

"Garanciát nem tudnak vállalni, de számolnak velem, és január 3-án az AEK Athén otthonában, egy idegenbeli meccsen akár már debütálhatok is" - mondta Kovács, majd hozzátette, a vezetőedző az edzések alapján dönti el, kit küld a pályára.

A magyar játékos szerint egy nagyon elfogadó és gyönyörű környezetbe érkezett meg három napja, a görög kikötővárosban ugyanis mindenki nagyon kedves vele. Kovács Dániel megjegyezte, hogy az utolsó fehérvári meccsét követően ugyan összetűzésbe keveredett egy szurkolóval, ezután pedig nem kapott érdemi játéklehetőséget, de nem ez volt az oka az átigazolásának, mivel azzal a céllal érkezett korábban Székesfehérvárra, hogy egy a Voloszéhoz hasonló ajánlatot kapjon.

"Érdeklődések voltak, de szerintem majd csak most januártól fog feléledni a piac, így ez egy korai ajánlat volt, nem is kellett nagyon gondolkodnom rajta" - jegyezte meg Kovács, akinek elmondása szerint a görög klub a felsőházat célozza meg a bajnokságban.

Kovács Dániel 2019 júniusa óta erősítette a Fehérvárt, amelynek kapuját 75 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen védte, 2020-ban ezüst-, 2021-ben pedig bronzérmet nyert a csapattal az NB I-ben. A 2021-es idényben a Magyar Kupában szintén ezüstérmet szerzett a Fehérvárral.

A Volosz 15 forduló után tizedik helyen áll a 14 együttest felvonultató görög Szuperligában. (MTI)

Olvastad már?
Fradi: Görög sztárcsapat készül ajánlatot tenni a válogatott játékosért - sajtóhír
Angliából származó sajtóinformáció szerint a Panathinaikosz készül ajánlatot tenni Samy Mmaee játékjogáért.
Elolvasom
Átigazolások
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Videoton
Marad a fiatal
Szerződést hosszabbítottak 18 éves támadó középpályásukkal, Ekbauer Tamással, aki jelenleg kölcsönben, Veszprémben szerepel.
Paks/Honvéd
Vécseit akarják Kispesten
Az elmúlt hat évben öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet is bezsebelő Vécsei Bálinttal erősítene az NB I felé tartó Honvéd.
Tovább az összes átigazoláshoz