Hátrányból felállva, a hajrában lőtt két góllal sikerült fordítania a Ferencvárosnak a Cukaricki elleni idegenbeli EKL-csoportmeccsen. Dibusz Dénes szerint idegörlő találkozón vannak túl.
– Az első félidőben nagyon sok hibával játszottunk, ennek ellenére voltak lehetőségeink, de nem sikerült betalálni. Nagyon sokszor meg tudott kontrázni minket a Cukaricki, sok labdát veszítettünk, a középpályán voltak lemaradások, nem tudtuk felvenni az embereket, nem néztünk ki jól. A félidőben volt egy hármas csere, próbáltunk változtatni, azt gondolom, ez sikerült is, a második játékrészben a hazaiaknak nem nagyon volt komoly lehetőségük, nem tudtak úgy átrohanni rajtunk, mint az első félidőben. Azt nem mondom, hogy előttünk sorjáztak a helyzetek, de volt egy-két ígéretes lehetőségünk és szerencsére a végén sikerült fordítanunk. A második félidőben nagy nyomást gyakoroltunk rájuk, ennek is volt az eredménye, hogy egyszer-egyszer elcsúsztak és ezt sikerült kihasználnunk. Volt idegesség, frusztráció, az előző meccseken ugyan a játékkal annyira nem is volt baj, de az eredmények nem jöttek, többet várunk magunktól mi is és a szurkolók is. A mai nagyon fontos meccs volt, tudtuk, hogy meg kell nyernünk mindenképpen. Az első félidőben érződött, hogy nagyon feszülten, idegesen, nagyon sok hibával játszottunk, nem volt meg az a minőség a játékban, ami kellett volna a gólszerzéshez, de ez a második félidőben kétszer is összejött, úgyhogy nagyon boldog vagyok. A Fiorentina ellen egy pont is elég a továbbjutáshoz, ez lesz majd a fókuszban, de csak a három bajnoki után – nyilatkozta az M4 Sportnak a Ferencváros kapusa.
– Az utolsó másodpercben lőttem be a gólt, ez hihetetlen – ezt már az FTC szerb támadója, Aleksandar Pesic mondta az M4 Sportnak. – Az elején nem éreztem jól magam, vártam a lehetőséget. Köszönöm a csapattársaimnak, a szünetben sokat beszéltünk arról, hogy higgyünk egymásban. A végén is kértem a labdát, hogy megkapjam, aztán olyan volt, mint amikor a csatár csukott szemmel rálövi. Meg akartam a legjobbat mutatni magamból. Nem úgy játszottam, ahogy tudok, de az utolsó pillanatban sikerült megmutatnom, mit tudok. Ha minden meccs így alakul, aláírom.
Lesz újra Fradi-tavasz a nemzetközi kupában? Kattints ide és szavazz!
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/12/Beta-w8m6w4jxvr-e1701415871357-768x431.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)