Fotó: paksifc.hu

A Paks ellen készülő román csapat edzője: "11 játékost igazoltunk, időre van szükségünk"

A Paks csütörtökön megkezdi szereplését az Európa Liga selejtezőjében. A román Corvinul vezetőedzője elmondta, mi lepte meg igazán, a csapatkapitány szerint pedig jót tett számukra, hogy már túl vannak egy éles mérkőzésen, amin simán kikaptak.
Csakfoci.hu 2024. július 10., szerda 21:11
Fotó: paksifc.hu
A Paks csütörtökön megkezdi szereplését az Európa Liga selejtezőjében. A román Corvinul vezetőedzője elmondta, mi lepte meg igazán, a csapatkapitány szerint pedig jót tett számukra, hogy már túl vannak egy éles mérkőzésen, amin simán kikaptak.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. július 10., szerda 21:11

Florin Maxim, a Corvinul vezetőedzője: - Egy igazi európai mérkőzésre számítunk. Tudjuk, hogy egy jó csapat ellen lépünk pályára, akik jó formában vannak. Tudjuk, hogy a PAKSI FC a magyar csapat, csak magyar játékosokkal a keretben, ami azt jelenti, hogy egy nagyon összetartó, összeforrt gárdával állunk szemben, ugyanakkor nekünk is megvannak a jó tulajdonságaink. Az elmúlt hónapban egy játékos távozott, azonban tizenegy érkezett, ugyan ismertük az igazolásainkat, időre azonban szükségünk van, mire teljes lesz az összhang. A mi klubunk egy felívelő időszakban van, ellenfelünknek egészen más a történelme. Ami Paksot illeti, meglepett bennünket, mikor a kupadöntőben a Ferencváros ellen emberhátrányban sem ingott meg. Talpon maradtak, ami hatalmas kitartásra és szívósságra utal, ezt a helyén kell kezelnünk. Sajnos csak videóelemzéseket készítettünk, hiába voltunk mi is Szlovéniában edzőtáborozni, nem tudtuk élőben megnézni Őket. Ez azonban elég volt, hogy megismerjük a csapatot. Miculescu sérülése, amit a Szuperkupa döntőjében szedett össze, mára rendbejött, csak egy kisebb húzódása volt, már edzésben van.

Alexandru Neacsa, a Corvinul csapatkapitánya: - Nagy elvárásaink vannak a mérkőzéssel kapcsolatosan. Volt időnk, így sokat készültünk a találkozóra, tudjuk, mire vagyunk képesek, egy igazán jó összecsapásra számítunk. Látjuk, tudjuk, erős ellenféllel nézünk szembe, kilencven perc után kiderül, mire vagyunk képesek a Paks ellen. Jó ideje együtt dolgozunk, összetartóak vagyunk, ugyanakkor sok új játékos csatlakozott hozzánk, akik idővel biztosan egyre többet segítenek majd nekünk. Az elmúlt időszakban minőségben sokat fejlődtünk, így reméljük, kiváló találkozót játszunk. Ami a múlt heti Szuperkupa-döntőt illeti, annak ellenére, hogy azt elvesztettük, sokat tanultunk belőle. Úgy gondolom, jót tett számunkra, hogy már volt egy éles meccsünk az Európa Liga-selejtezők előtt. (paksifc.hu)

Bognár nekimegy az EL-ellenfélnek is: "Mire várjunk, miért tapogatóznánk? Nincs időnk erre!" - két hiányzóról is beszámolt

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz