Fotó: Recine/Getty Images
Szoboszlai Dominik, a vasárnap bajnokká avatott Liverpool középpályása is bekerült a hét csapatába a Premier League-ben.
A hét válogatottját a 34. fordulót követően is a legendás angol csatár, Alan Shearer állította össze a Premier League hivatalos oldalán. Nem meglepő módon a vasárnap bajnokká avanzsált Liverpool viszi a prímet az álomcsapatban, három játékost is delegáltak a Vörösök a legjobbak közé.
Közülük ketten, Mohamed Salah és Alexis Mac Allister gólt is szereztek a Tottenham elleni 5-1 során, a harmadik beválaszott liverpooli futballista, Szoboszlai Dominik pedig úgy is be tudott kerülni a legjobbak közé, hogy a 69. percben lecserélte - a forduló edzőjének megválasztott - Arne Slot, ám ez idő alatt is két gólpasszt osztott ki a Pool magyar karmestere.
Olvastad már?
Kerkez hat szóban üzent Szoboszlainak, Liverpoolban egyből téma lett - kép
Válogatottbeli csapattársa is gratulált Szoboszlai Dominik angol bajnoki címéhez - a liverpooli sajtótermékek nem is hagyták szó nélkül.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Megírták Tóth árát
Német sajtóhírek szerint 1,7 millió euró körül lehet Tóth Rajmund ára, miközben állítólag már megvan a magyar válogatott középpályás új klubja.
Skócia
Nemet mondott a volt Fradi-edző
A Daily Record értesülései szerint Stephen Glass visszautasította a lehetőségét is annak, hogy tárgyaljon a megüresedett skót U21-es szövetségi edzői posztról.
Újabb kölcsönadás
Nejc Gradisar
A tavaszi szezont kölcsönben Újpesten töltő Nejc Gradisar ismét váltott, az Al Ahly ezúttal az ugyancsak egyiptomi Cleopatra FC-nek adta kölcsön a támadót.