Szervezési hibáról beszélt a Vidi edzője a 0-5 után - videó

Nem így egyeztek meg a Dinamo Kijev elleni felkészülési meccsről Marko Nikolic szerint, aki úgy látta, az 5-0-s találkozó egyik csapat érdekeit sem szolgálta.
Dudás Gábor 2018. február 11., vasárnap 21:10
Nem így egyeztek meg a Dinamo Kijev elleni felkészülési meccsről Marko Nikolic szerint, aki úgy látta, az 5-0-s találkozó egyik csapat érdekeit sem szolgálta.
Szerző: Dudás Gábor 2018. február 11., vasárnap 21:10

Mint arról beszámoltunk, a javarészt fiatalokkal felálló Videoton súlyos, 5-0-s vereséget szenvedett el az Európa Ligában is érdekelt, ukrán Dinamo Kijev ellen.

A spanyolországi edzőmeccset követően Marko Nikolic, a fehérváriak szerb szakvezetője fontos problémára hívta fel a figyelmet a mérkőzés kapcsán a vidi.hu-nak.

Azt gondolom, történt némi szervezési hiba, hiszen mi két hónapja mondtuk, hogy ezen a mérkőzésen a fiatalok kapnak majd szerepet, ebben a formában ez a találkozó egyik csapatnak sem volt igazán jó. Ha ellenfelünknél is a fiatalabbak játszottak volna, akkor lett volna igazán értelme a találkozónak. Így egyértelműen nagy minőségbeli különbség volt ma a két csapat között, ez a Dinamónak sem lehetett túl hasznos a fontos Európa Liga-mérkőzésük előtt. Senki nem lehet elégedett a mai kilencven perc után. Aminek azért örülök, hogy a fiatalok ilyen kvalitású játékosok ellen léphettek pályára, hiszen korábban erre nem volt alkalmuk.

Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.  
Tovább az összes átigazoláshoz